2017. április 28.
JÓT AKAR, DE BEKAVAR...              

Pontosan nem tudom, hogy hogyan kezdődött, de megpróbálom megfejteni.
Azt gondolom, hogy a face feldobott egy emléket, ami történetesen a tavalyi virágvásár plakátja és az invitálás volt. Ezt vadul elkezdték osztani és lájkolgatni az emberek, egyértelmű, hogy jó szándékból - de okozott ez akkora galibát, percenként csörgött a telefon és magyarázkodhattam folyamatosan. Ezzel is csak annyi volt a bajom, hogy volt néhány okoska, aki számon kérte, hogy „döntsük már el, mit akarunk”, komolytalanok vagyunk az össze-vissza szervezésünkkel” és hasonlók….
A legfájóbb ebben az egészben az, hogy az meghatároz, illetve jelez egy szintet, ha valaki úgy képes üvöltözve számon kérni bármit is, hogy nem látta, és nem/vagy el sem nem olvasta azt, amit bírál!
Az áprilisi Hírmondó 1-2 oldalán, az önkormányzat weboldalán már április elejétől olvasható volt a program. Természetesen a saját és az önkormányzat közösségi profilon is fent volt és van az idei program.
Csak egy kicsit figyelni kellene arra, amit csinálunk, de lehet, hogy túl sokat kérek! 

 

2017. április 27.
BOGDÁN-ISKOLA DŰLŐ              

Elkészült a Bogdán-iskola dűlő felújításának leglátványosabb szakasza, hiszen megtörtént az új aszfaltréteg terítése. A fejlesztést az adósságmentes települési pályázat részeként tudtuk megvalósítani.
Több okból sem vagyunk még teljesen készen: egyrészt az országos közúthoz való csatlakozáshoz meg kell rendelni a közútkezelő felügyeleti eljárását, amit még a beruházás elején megkértünk, és amit előzetesen április közepére ígértek. Aztán az április közepi havazás és hideg időjárás okán a felügyelet jelezte, hogy meg kell várni a tartósan jobb időt – azt, hogy a levegő hőmérséklete tartósan 15 fok legyen… Másrészt az úttest két oldalán 50-50 cm szélességben zúzott köves padka kerül kialakításra, ami előtt szeretnénk buszváró peront kialakítani, ehhez a Volánbusz engedélyét várjuk…
Ma tehát az a helyzet, hogy mind a Boda utca, mind a Bogdán-iskola dűlő Kossuth úthoz való csatlakozását egy szerre fogjuk tudni (szerintem két héten belül, függően az időjárástól!!!) elvégeztetni. Amikor a végleges útfelület kialakul, akkor fogják a padkarendezést is elvégezni.          
Április 29-től, szombat reggeltől lesz használható az útszakasz, de már most kérek mindenkit, hogy figyelmesen közlekedjen, vigyázzunk az értékeinkre!

 

2017. április 25.
"HÁROM-FELÉ" PAPÍROZUNK              

Május 2-a olyan határidő, ami előtt 3 nap munkaszünet van, tehát ez a hét áll rendelkezésre, hogy 3 pályázat anyagával elkészüljünk…
A legfontosabb az energetikai pályázat benyújtása. KEHOP-5.2.9 azonosítószámú „Pályázatos épületenergetikai felhívás a közép-magyarországi régió települési önkormányzatai számára” pályázati kiírás keretében lehetőség nyílik arra, hogy Csemő Község Önkormányzata pályázatot nyújtson be a tulajdonában álló intézmények épületeinek hőtechnikai adottságainak javítására, valamint a megújuló energiaforrás hasznosítása céljából napelemek beépítésére. A Csemő Ladányi Mihály Általános Iskola energetikai korszerűsítésére szeretnénk pályázni, a teljes külső nyílászáró cserével, minden külső homlokzat szigetelésével, napelem telepítésével.  
Ahhoz, hogy a pályázatot be tudjuk adni, feltételek közbeszerzést kellett lefolytatnunk. Energetikai tanúsítványok, tervek, költségvetések, műszaki dokumentációk készülnek. Egy komplett csapat bő egy hónapja dolgozik a projekten.  
Május 2-a határideje a vidéki térségek kisméretű infrastruktúrájának és alapvető szolgáltatásainak fejlesztésére, VP6-7.2.1.4-17 kódszámon, „Tanyák háztartási léptékű villamos energia és vízellátás, valamint szennyvízkezelési fejlesztései” címmel megjelent pályázat benyújtásának is. Támogatási kérelem két célterületre nyújtható be:
1. célterület: tanyák háztartási léptékű villamos energia és vízellátás, valamint szennyvízkezelési fejlesztései természetes személyek számára;
2. célterület: tanyák háztartási léptékű villamos energia és vízellátás, valamint szennyvízkezelési fejlesztései a 2011. évi CLXXXIX. törvény szerinti települési önkormányzatok számára. Lehetőséget kívántunk adni a csemői tanyatulajdonosoknak a magasabb támogatás elérésére azzal, hogy az önkormányzat pályázik, majd a nyertes pályázat esetén összefogja és irányítja a beruházásokat. A Csemői Hírmondóban és a honlapon tájékoztattuk a lakosságot a lehetőségről, Oláh József projektmenedzser az elmúlt hetekben pedig részletekre kiterjedően személyesen tájékoztatott minden érdeklődőt a feltételekről és a teendőkről. Három jelentkező fejlesztési elképzeléseinek támogatására fogunk pályázni. 
A harmadik lehetőség, hogy a helyi önkormányzatokért felelős miniszter az államháztartásért felelős miniszterrel közösen az idei évben is pályázatot hirdet önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatására – ugye, mondanom sem kell, hogy május 2-i feltöltési határidővel… A pályázati kiírás szerint egy önkormányzat a pályázható célok közül csak egyre nyújthat be pályázatot. Ez a kitétel, valamint a pályázható célterületek jelentősen lecsökkentették a „szabad álmodozás” lehetőségét: a Képviselő-testület döntése értelmében a fogorvosi rendelő vizes blokkjának és fűtési rendszerének teljes felújítására pályázunk.  

 

2017. április 26.
(SZ)ÉPÜL A HÉT VEZÉR TÉR             

Gőzerővel dolgozunk azon, hogy a virágosítási jubileum évében felfrissüljön a központi tér. Az elképzelt teljes pompát az egynyári virágok beültetése és virágzása jelenti majd. Szeretnénk egy „virág oázist” létrehozni, ennek érdekében nemcsak vízszintesen, hanem függőlegesen is virágosítunk, szeretnénk egy élő virágfalat kialakítani a butikok környezetében. A virágfal tartóelemit a mai napon kitelepítettük. Május 10-e után érkeznek az egynyári virágpalánták és elkezdjük a kiültetéseket, addigra a virágfal is látható lesz.
A tartószerkezet elemeit a butikok fölött össze fogjuk kötni, és egy–egy tábla hirdeti majd a tetején, hogy a Csemő idén 65 éves, illetve 20 éve virágos. (A logókat a települési weboldal kezdőlapján már láthatod.) A középső butik felett pedig egy óraszerkezetet szeretnénk elhelyezni, ami anyagát tekintve kerámiából készül, és a tulajdonságát tekintve az idő mutatása mellett óránként harangozni is fog.
Bővítettük a zöldfelületet nagyságát is, hiszen füvesítettünk és virágágyásokat alakítottunk ki az óvoda előtt, illetve a tér felőli oldalán is. Az ovi udvarában pedig (a fű helyén) mezítlábas parkot alakítunk ki. Az iskola előkertjében rendezzük a vágy születése szobor környezetét, világítást kap az alkotás, továbbá kivilágítjuk a játszóteret is. A kandelábereket már felállítottuk, még köt kicsit az alapja és kezdődhetnek a villanyszerelési munkák.
Én látom magam előtt, hogy május végére Ti mit fogtok látni….     

 

2017. április 21.
"ZÁRÓRA ELŐTT" AZ 56-OS PÁLYÁZAT ELSZÁMOLÁSA              

Bár a jubileumi év tavaly volt, én idén február utolsó napján is nagyon örültem annak, hogy nyert az emlékmű létesítésére beadott pályázatunk.
Sietnünk kellett, mert a projektzárás az eredeti felhívás szerint is 2017. április 30. napja. Mi a pályázatunkat még tavaly, a nyár végén benyújtottuk…
Vállalásunk 3 részből állt: emlékmű elkészítése, megvilágítása, projekt tábla kihelyezése. Jelentem az emlékmű felállításra került, közben rendeztük a szobor környezetét is, a világítás kiépítésre került, a projekttábla gyártás alatt van, április végéig kihelyezésre kerül.   
Folyamatosan kapcsolatban vagyok a pályázati irányító hatósággal, készítem a szakmai és a pénzügyi beszámolót, hogy határidőre a „papír munka” is rendben legyen.

  

loader

Aktuális...

... VIRÁGOS CSEMŐ - GYŐZELEM!  
21 év után újra CSEMŐ a legvirágosabb magyar falu! A hazai győzelem egyúttal azt is jelenti, hogy Csemő képviseli Magyarországot a 2019. évi Entente Florale Europe versenyben. Mindenkinek köszönöm, aki hozzájárult ehhez a sikerhez.    

 

... 2019. JÚLIUS 3.   
A dátum a nemzetközi virágos zsűri csemői zsűrinapjának az időpontja. 
Még a virágünnep előtt megmutathatjuk magunkat az európai képviselőknek. Konkrét az időpont, konkrét a feladat - lehet és kell is mostantól célirányossá tenni a felkészülést. 

 

... ÁPRILISI HÍRMONDÓ       
Elkészült a Csemői Hírmondó 2019. évi áprilisi száma. Ebban a lapszámban is 4 oldalas környezetszépítési melléklet taláható. A települési weboldalról elektronikusan már letölthető, március 8-tól a posta is viszi a nyomtatott példányokat.       

 

... POLGÁRMESTERI FOGADÓÓRA        
Áprilisban is folytatódnak a polgármesteri fogadóórák a kül- és belterületen egyaránt. E hónapban is három alkalommal, három helyszínen várom az érdeklődőket, a pontos időpontok az eseménynaptárban olvashatóak. Egész évben, folyamatosan, minden héten hétfő délelőtt az irodámban is fogadóón várom a Kedves Ügyfeleket.