2020. január 22.              
MAGYAR KULTÚRA NAPJA                                         

Már az előző ciklus kezdetétől tudatos koncepcióval építettük fel a közösségi rendezvények programját. Hagyományosan a Magyar Kultúra Napjának megünneplésével indítjuk az évet. Az idén még az a „bravúr” is sikerült, hogy a napján tarthattuk a rendezvényt. 2020-ban Balázs Péter Kossuth- és Jászai díjas színművész, színház igazgató volt a vendégünk, akit telt ház fogadott a Községháza dísztermében. Volt már a korábbi években próza (Pécsi Ildikó), csak zene (Hűvösvölgyi Ildikó és Kautzky Armand), vegyes műfaj (Koltai Róbert) és életrajzi előadás (Hernádi Judit). Most a „beszélgetős” műfaj jelent meg a színpadon Szatmári Gábor műsorvezetésével. A művész úr mesélt, szavalt, és majdnem énekelt is. Eredetileg úgy készült és mi is, hogy több slágert is előad az est folyamán, aztán jöttek az újabb sztorik és éneklés nélkül is gyorsan elröppent 80 perc…    

 

loader

Aktuális...

  

... BOLDOG ÚJ ÉVET!           
Csemő Község Önkormányzat és a Csemői Polgármesteri Hivatal minden munkatársa nevében kívánok MINDENKINEK egészségben, boldogságban, sikerekben, eredményekben és mosolygásban gazdag 2020-as esztendőt!               

 

... POLGÁRMESTERI FOGADÓÓRA   
Az idei évben is folytatódnak a szokásos külterületi helyszíneken a polgármesteri fogadóórák a szerdai napokon. A pontos helyszínek, időpontok az eseménynaptárban olvashatóak. Minden héten hétfő délelőtt a Polgármesteri Hivatalban szintén fogadóórán várom a Kedves Ügyfeleket!   

 

... TÉL VAN!             
Kérem fokozott óvatossággal közlekedjenek! Az autókon legyen téligumi, legyen benne üzemanyag és pléd. Az időjárás kiszámíthatatlan, ami megnehezíti a biztonságos közlekedést. Ügyeljenek a szürkeségben a láthatóságra is!