2020. május 14.                
DILEMMA VAN                                           

Ezúttal a rendezvényeink kapcsán. Arról már írtam korábban, hogy az idei évben azt terveztük, hogy újra minden rendezvényünket régi nagy fényében tartunk meg. Már az év elején nagyon sok fellépést lekötöttünk – aztán jött a járványhelyzet.
A virágvásár kompletten elmaradt, és jelenlegi helyzet szerint ugyanez a sors vár a falunapi rendezvényre is. Hetek óta tartja magát az a központi utasítás, hogy augusztus 15-ig az 500 főnél nagyobb programok nem tarthatók meg. Ez idáig sajnos világos…
Bajban az augusztus 20-i rendezvénnyel vagyok, amit a mostani tudásunk szerint megrendezhetünk. Eredetileg az új kenyér ünnepére egy olyan produkciót terveztünk, amihez egész tavasszal próbálni kellett volna – ami nem volt lehetséges. 20-ára nem kötöttem le sztárfellépőt sem, hiszen az esti előadás lett volna az ünnepség csúcspontja. Nem titkolom tovább, mit szerettünk volna - élőben a nagykőrösi Körszínház művészei a csemői iskolásokkal és népdalkörrel kiegészítve élőben előadta volna a János vitézt. Nagy díszletek, több színpad, komoly fény- és hangtechnika- ez volt a terveinkben. A színházzal úgy állapodtam meg, hogy az egész produkciót áttesszük jövőre…
Próbáltam műsorszervezőknél érdeklődni, hogy van-e szabad előadó, de ahogy mi pl. a falunapra, úgy más települések augusztus 20-ára már korábban lekötöttek művészeket.
Jelen állás szerint ott tartok, hogy az államalapítást szerényen, de a napján ünnepelnénk, és augusztus 22-én tartanánk egy egynapos rendezvényt nagy színpaddal, sztárvendégekkel, tűzijátékkal. Az előadók és a program összeállításán gőzerővel dolgozunk.
Ami még biztosnak látszik, hogy készülhetünk a szeptember 12-ére tervezett szüreti bál és felvonulás megrendezésére. Eddig látunk ma…

 

loader

Aktuális...

  

... HELYZET VAN           
MAgyarország Kormánya rendkívüli veszélyhelyzetet hirdetett ki az új koronavírus okozta járványhelyzet miatt. Veszélyhelyzetben redkívüli jogrend is érvényesül. A kialakult helyzetben az önkormányzati intézmények 2020. március 16-tól - visszavonásig érvényes működési rendjéről lakossági rtájékoztató jelent meg a települési weboildalon és a hivatalos közösségi oldalon.                

... VIGYÁZZUNK EGYMÁSRA!             
Kérem, hogy csak hivatalos hírforrásokból tájékozódjanak! Kísérjék figyelemmel a hivatalos (https://koronavirus.gov.hu) kormányzati tájékoztató oldalt és Csemőre vonatkozóan az önkormányzat internetes és közösségi oldalainak közleményeit. 
 

... POLGÁRMESTERI FOGADÓÓRA   
2020. március 16-tól a polgármesteri fogadóórák szünetelnek. Elérhető vagyok telefonon, e-mailon, messengeren, viberen, pages alkalmazásokban, illetve a közösségi oldalakon. Kérem a megértésüket!     

 

... Telefon: (06-70)600-3844
   
 E-mail: polgarmester@csemo.hu
     facebook:https://www.facebook.com/drlakosroland/