Hír, program
12. hét - A legfontosabb cél 2.0
A két szempont össze is ér, mert ha sikerül jól szervezett járatokat működtetni, akkor csökkenhet a gépjármű forgalom….,
… plusz cél lehet, hogy a kiemelt közterületi részek csak célforgalommal legyenek elérhetőek, korlátozott gépjármű behajtással. Vizsgálni szükséges azt is, hogy a gépjárműforgalom csökkentésére a közösségi közlekedést segítő automata kerékpárkölcsönző rendszereknek van-e életképessége helyben.
tovább olvasom
Az igazi győzelem az lehet, ha mindezt úgy sikerül megvalósítani, hogy az igénybevétel a helyi lakosság számára ingyenes.
Azt tudni kell, hogy a helyi közösségi közlekedés biztosítása önként vállalt feladat lehet, amit önerőből kell finanszírozni, tehát nincs központi normatíva a működtetésre. A rendszer kialakítása és működtetése is önerőből történhet, amely csak akkor tud megvalósulni, ha a kötelező feladatok ellátását nem veszélyezteti.
Ez már egy olyan szolgáltatás lehet, ami az iskolástól a nyugdíjasig, széles körben érinti a lakosságot.
Az átállás a zöld közlekedésre nem csak a környezetvédelem szempontjából fontos, hanem az életminőség javítása és a fenntartható jövő megteremtése szempontjából is. Ez csak a lakossággal együttműködve tud eredményesen megvalósulni, csak partnerségben lehet esély arra, hogy ritkábban használják az emberek az autóikat, és akkor, ha tudunk zöld közlekedési alternatívát adni arra, hogy elérhessék úti céljukat. Mindannyiunk felelőssége tenni egy lépést a jobb jövő felé.