2023. NOVEMBER 21.
2023.11.21.
2023. november 21.
TESTÜLETI ÜLÉS - AZ UTOLSÓ
Lehet, hogy megérte volna összeszámolni, hogy akár polgármesterként, akár összesen, hány testületi ülésen vettem részt Csemőben. Nem tettem meg.
Nyugodtan készültem, nem volt bennem sem szorongás, sem izgalom.
Ahhoz képest, hogy a novemberben szokásos napirendeket (háromnegyed éves beszámoló, belső ellenőrzési terv elfogadása) tárgyaltuk, furcsák voltak a képviselők. Ahogy az esetek 99,8%-ában, úgy most is írásos előterjesztést kaptak, aztán csak mosolygás minden oldalról. Úgy tűnt, reakció híján magyaráznom kell még azt az előirányzat módosítást is, amit kilenc évig nem kellett…
Aztán kiderült, hogy bár hagytak beszélni, mert mindenki a végét várta már és arra volt kíváncsi, hogy hogyan reagálok. Meglepetésekkel készültek, amiben voltak szép ajándékok és várt az aulában egy csapat, hogy elköszönhessenek. Nem tagadom, eltört a mécses… Iszonyatosan jól esett. Örök emlék marad ez is, mint ahogy oly sok minden az elmúlt közel két évtizedből.