2021. augusztus 28.                   
ÚJRA A TEMPLOM TÉREN               

Több, mint másfél év után újra a rendezvényre készültünk a Templom téren úgy, hogy délelőtt és délután is szakadt az eső. Ezzel együtt „csak” kinyitottuk a mosdót, „csak” kinyitottuk az elektromos dobozokat, „csak” felépítettük a színpadot a talapzatra, kipakoltuk az ülőalkalmatosságokat. Cirka 3 óra alatt és csepegő esőben… Ilyenkor jut eszembe a vágtára való készülődés: hosszú hetek, sőt hónapok fizikális munkája, hogy a helyszínt berendezzük.
Elfogultság nélkül azt is megállapíthattuk, hogy a tér gyönyörű! Nem volt olyan vendégünk, a fellépők, a kísérők, akiktől ne kaptunk volna dicséretet, de este a koncert után is állítottak meg látogatók, hogy gratuláljanak.
Szép este volt, eső nélkül, hidegben, profi előadássokkal. Azt gondolom, aki kilátogatott, nem bánta meg, hogy a szeszélyes időjárás ellenére szabadtéri programot választott!

 

Havi naplóbejegyzések

Aktuális...

  

... CSEMŐI NYÁR 2021.            
Következik az ötödik felvonás! Nyárzáró szabadtéri programként MULATÓS ESTRE VÁRUNK minden kedves érdeklődőt 2021. szeptember 24-én az ökocentrum udvarán. 19.00 és 22.00 óra között muzsikál Fajka István és zenekara.             

... KONTÉNERES SZEMÉTSZÁLLÍTÁS 
2021-ben is folytatjuk a konténeres hulladékgyűjtést a külterületi településrészkeen. OKTÓBERBEN is 4 héten és 4 helyszínen lesz lehetőség kommunális hulladék leadására - kizárólag csemői lakcímkártyával rendelkezők számára. Az időpontok és a helyszínek a teleplülési weboldalon olvashatóak.  
 

... POLGÁRMESTERI FOGADÓÓRA   
Ezúton is tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy újra indultak a külterületi fogadóórák. Minden hónap utolsó hetében, kedden,szerdán és csütörtökön vagyok elérhető 15 órától (sorrendben) a zöldhalmi közösségi háznál, a 12. sz. boltnál és hantházi boltnál. A polgármesteri hivatalban minden hétfőn 9.00 és 11.00 óra között a  fogadóórák megmaradnak.       

 

... NEMZETI VÁGTA     
Október 2-3-án Budapesten, a Hősök terén rendezik az idei évi nagydöntőt, ahol szurkolhatunk a Petrik Tamásnak és Viccesnek, valamint a kocsitoló csapatunknak! A rendezvényről folyamatos beszámoló lesz olvasható a közösségi oldalamon. HAJRÁ CSEMŐ!