2022. január 31.                     
EDDIG - KILENCBŐL ÖT                           

Kilenc pályázatot szeretnénk benyújtani, ebből öt jelentkezés már rögzítésre is került a megfelelő elektronikus rendszerben.  További kettő pályázati anyag teljesen készen van „csak” feltöltésre vár.
Nagyon sok meló van egy-egy anyag összekészítésében, aki már csinált ilyesmit az pontosan tudja.  
Időarányosan jól állunk, de már most látszik, hogy indul a „következő forduló” is, hiszen az elsőként feltöltött jelentkezésünk kapcsán megjött a hiánypótlási felhívás. Ezek teljesítésére 3-6 napunk van, tehát igazából akkor dőlhetünk hátra, ha valamennyi jelentkezés kapcsán túl vagyunk már a hiánypótlás teljesítésén is.
Csak reménykedni tudok benne, hogy marad az a forgatókönyv, mely szerint február-márciusban döntések is lesznek. Akkor fogjuk látni, hogyan kell terveznünk a megvalósítást. A most benyújtott pályázatokhoz még vegyétek hozzá, hogy függőben van a kerékpárút tervtanácsi engedélyeztetése is, ami kapcsán a zöldhalmi sűrűn lakott településrészen biztos, a további szakaszok tekintetében meg engedély függvényében, de indíthatjuk a közbeszerzést is…Természetesen minden csatornán értesítéssel leszek a pályázati eredményekről.

 

2022. január 28.                     
EL SEM HISZEM!                           

Több, mint másfél év után jelentkezett a BMSK, azaz a Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt!
Természetesen nem várom el, hogy emlékezettek erre az állami társaságra, ezért leírom, hogy ők felelősök a sportpark megvalósításáért. Még 2016 augusztusában adtunk be pályázatot saját súlyos kondieszközpark megvalósítására, akkor az volt az ígéret, hogy egy hónap múlva eredmény lesz.  
2020. július 20-án aztán a semmiből érkezett az értesítés, hogy 1 db "C" típusú sportpark beruházáshoz kaptunk támogatást akként, hogy a Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. építtet és finanszíroz egy minimum 90 négyzetméter alapterületű, gumi burkolatú területet, ahol a minimálisan 8 eszközt telepítenek az alábbi funkciókra: húzódzkodás, tolódzkodás, fekvőtámasz, bordásfal, hasizom erősítés, hátizom erősítés. lépcsőzés, függeszkedés.
Aztán tegnap estig megint semmi, akkor jött az email, hogy ma 11.30-kor munkaterület átadása történik. És itt is volt a beruházó és kivitelező képviselője – megkezdtük a dokumentálást.
A sportpark konkrét helyszíne a műfüves pálya lelátója mögötti terület lesz, részben érintve a meglévő viacolor burkolatot is. Képzeljetek el 13 méter átmérővel rendelkező nyolcszöget, ami gumiburkolatot fog kapni. Ezekre telepítik az eszközöket, és aminek nagyon örülök, hogy fölé tető is kerül.    
A kivitelező tájékoztatása szerint még februárban lesz négy nap munka a tükrözés és az alapbetonozása, majd két –három hét technológiai száradási idő után újabb néhány nap alatt, még márciusban elkészül a felépítmény is.      
Hát, én sem hiszem, hogy 2022-ben az első látványos és új kivitelezés a „C” típusú sportpark megvalósítása lesz.  

 

2022. január 25.                     
KÖLTSÉGVETÉSI KONCEPCIÓ                           

No - ilyet sem csináltam még, pedig 18 éve minden januárban ez a feladat.
Úgy érzem, hogy minden rutin és tapasztalat mellett soha nem voltam annyira bizonytalan, mint most… Teljesen világos, hogy a Magyar Állam is ”küzd” a szükséges és elégséges önkormányzati finanszírozás tartalmának meghatározásával. Csak az elmúlt két napban három olyan értesítést kaptunk, amely módosította a főbb mutatószámainkat.  
Minden évben úgy futunk neki a tervezésnek, hogy a biztonságos működést garantálnunk kell – ezt az elvet az idei évben is követnünk kell, csak ember nincs, aki meg tudja mondani jelenleg, hogy a biztonságos működéshez mekkora költséget kell hozzá rendelnünk. Marad az üzemanyag ár maximalizálás február után is vagy emelkedik? És mennyivel?
Kérdéseim vannak, csak nincs, aki válaszoljon.    
No – olyat sem csináltam még, hogy a koncepció nem tartalmaz összegeket, nincs benne számítás, most ez az idő is eljött.
Akit érdekel a részletes anyag, a települési weboldalról a Képviselő-testületi anyagok között letöltheti.  

 

2022. január 20.                     
NAGY A CSÖND...,                          

... több szempontból is. 
Van, aminek örülök – ilyen, hogy hozzám nem igazán jut el panasz, probléma a lakosságtól. Ezt ne úgy értsétek, hogy nem kapunk e-mailokat, messenger üzeneteket, mert kapunk minden nap többet is, csak most olyan rendben mennek. Kérdeznek, válaszolunk és ezzel rendben van. Semmi hangoskodás, semmi felháborodás – legalábbis előttem nem...
Csendben van az internet világa is, legalábbis az általam is látott oldalakon. 
Van, aminek nem örülök – ilyen, hogy néma csend van a kerékpárút engedélyeztetése ügyében és a csarnokra beadott pótigényünk kapcsán. Kérelmek megírva, igazolások becsatolva, csak válasz nem érkezik immár több hete. 
Remélem, nem vihar előtti a csend…

 

Havi naplóbejegyzések

Aktuális...

 

... BÖJTÖLVE ÉS REALISTÁN!  
Hát, nem túl előremutató célok az idei évre…., 
… de most megint egy olyan év következik, amikor a központi költségvetési előrejelzések sem számolnak gazdasági növekedéssel, a prognózisok szerint a túlélés már eredményként értékelhető.
Kiemelt és a legfontosabb feladattá lépett elő a teljes intézményi működés biztosítása és az eddig felépített helyi szociális és biztonsági háló fenntartása.”    

 

... VIRÁGVÁSÁR     
Kellemes időben, egész nap sok mosolygó ember, rengeteg virág, 25 főzőcsapat és színpadi produkciók. Néhány pillantkép a közösségi oldalakon, bővebb képgaléria a weboldal menüjében érhető el.  

 

... HOGYAN ÁLLUNK, HOL IS TARTUNK    
A települési weboldalról letölthető a 2023. első negyedévének önkormányzati feladatellátásáról készült beszámoló. Olvasd, legyél tájékozott!   

 

... POLGÁRMESTERI FOGADÓÓRA   
Ezúton is tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy MÁJUS hónaptól újra indulnak a külterületi fogadóórák. Május utolsó hetében a korábban volt menetrend szerint hétfőn a zöldhalmi közösségi háznál, szerdán a 12. sz. boltnál, csütörtökön a hantházi boltnál várom az érdeklődőket. A minden hétfő délelőtti, hivatali irodámban tartandó fogadórákon is megtalálható vagyok, ahogy minden elérhetőségem is él!