2022. augusztus 30.                      
MIÉRT KELL ÍGY? 2.0                                     

Az előzményekkel nem untatlak Benneteket - lásd az augusztus 22-i bejegyzést.
Mára megszültetett a megoldás!
Szóval maradhat a 6 fő közfoglalkoztatott és 15 %-os önerőt kell vállalnunk azzal, hogy a továbbfoglalkoztatásul február 28-ig engedélyezett.
Ennek örülni lehet és örülök is, mégiscsak hat ember foglalkoztatásáról van szó! De basszus – nem ez volt kérdés!! Arról kellett nyilatkozni, hogy mekkora létszámot vállalunk 30%-os önerővel úgy, hogy 63%-kal csökkenteni fogják a létszámot.  
Most szerencsém volt, de megint csak nekem lettek volna álmatlan éjszakáim, ha jelen helyzetben nem vállalom a többletköltség feltételét, emberektől köszönök el - miközben erre nem is lett volna szükség.  Fel nem foghatom, hogy miért kell így!  
Az az „apróság” már nem is bosszant, hogy kétszer dolgozunk, mikor egyszer is tehetnénk, hiszen a hosszabbítás helyett mindenkinek meg kell szüntetni a jogviszonyát és másnappal mindenkinek el kell készíteni az új szerződését…

 

2022. augusztus 26.                      
MÉG MINDIG SEMMI                                     

Még mindig várjuk a számlákat, hogy számolni tudjunk, még mindig nem tudjuk, hogy meddig nyújtózkodhatunk.
Rettegve olvasom azokat a híreket, hogy mely települések miket zárnak be, miket korlátoznak.
Felépítettünk valamit, amit működtettünk is évek óta, és amit – pillanatnyi állapot szerint – korlátoznunk kell.
Építettünk egy várat, melynek talapzati elemeit most velünk rúgatják ki… Ez körülbelül olyan, mint amikor a saját gyermekedet kezded el ásóval nyesegetni.
Erre mondhatjátok, hogy nem kötelező ezt csinálni! Teljesen igaz; nagyon komolyan gondolkodom a hogyan továbbon!  

 

2022. augusztus 25.                      
ALAKUL                                     

Olyannyira, hogy már látszik a vége, és nagyon elégedett vagyok az eredménnyel. Befejezéséhez közeledik a hivatal udvarán lévő csarnok belső burkolása.
Most már tisztán kivehető a tetőszerkezet, megjöttek az új LED-es fényforrások is. Néhány álmennyezeti panel próbája után már tisztán látszik, hogy ez már egy igazi díszterem belső lesz és elfelejthetjük „zöldségraktár” jelleget.
A padlóburkolat szürke, a fal színe zöld lesz, a tetőpanelek pedig tört fehér színűek lesznek. A vállalkozó gőzerővel dolgozik a befejezésen – jövő hét végére teljes lesz a pompa. Terveink szerint a lakosság a szeptember 17-i sport –és családi nap keretében mediball és pingpong keretében ki is próbálhatja a létesítményt.    

 

2022. augusztus 22.                      
MIÉRT KELL ÍGY?                                     

Ezúttal a közfoglalkoztatás rendszerének szervezését hoztam Nektek „ajándékba”.
Ahhoz már volt időn az elmúlt években hozzászokni, hogy minden év november végéig el kell küldeni egy komplett tervezési anyagot, feladatellátással, létszámigénnyel, amire kb. február végéig semmi reakció nincs, majd március első napjaiban pörög föl a dolog, hány fő, azonnal orvosi alkalmassági, azonnal létszámigény és jelentés.
Az idei év annyi minden más mellett a közfoglalkoztatásban is változásokat hozott.
Két foglalkoztatási programban szoktunk részt venni (START és a hosszú távú), amiből az egyik kapcsán 8 fő foglalkoztatására augusztus 31-ig kaptunk csak engedélyt úgy, hogy a foglakoztatottak munkabérének és járulékának 15 %-át önerőből kell finanszírozni. Mindez azért is volt „aranyos”, mert
2022-ig nem is lehetett tervezni a közfoglalkoztatásra és idén is túl voltunk a költségvetés elfogadásán (február 15-e a határidő), amikor ez a feltétel ismertté vált – tehát február végén már sérült a költségvetési egyensúly.
Természetesen az ebben a programban dolgozók hetek óta kérdezik, hogy mire lehet számítaniuk. Természetesen semmi konkrétummal nem tudtunk válaszként szolgálni, mert bennünket sem tájékoztattak – egészen mostanáig.
Az információ úgy hangzik, hogy megyei szinten az eddig foglalkoztatottak 63 %-át finanszírozzák tovább. Ja, és úgy, hogy a 15 % helyett a költségek 30 %-át kell vállalnia az önkormányzatnak.
Na, most légy okos Domonkos!
Mi „bevállaltuk”, hogy a 6 főt foglalkoztatnánk tovább, vállaljuk a megnövelt költségeket is – de egyáltalán nem biztos, hogy beleférünk a 63 %-ba. Közben mindjárt itt a hónap vége – és továbbra sem tudok mit mondani az embereinknek...  

 

Havi naplóbejegyzések

Aktuális...

 

... BÖJTÖLVE ÉS REALISTÁN!  
Hát, nem túl előremutató célok az idei évre…., 
… de most megint egy olyan év következik, amikor a központi költségvetési előrejelzések sem számolnak gazdasági növekedéssel, a prognózisok szerint a túlélés már eredményként értékelhető.
Kiemelt és a legfontosabb feladattá lépett elő a teljes intézményi működés biztosítása és az eddig felépített helyi szociális és biztonsági háló fenntartása.”    

 

... VIRÁGVÁSÁR     
Kellemes időben, egész nap sok mosolygó ember, rengeteg virág, 25 főzőcsapat és színpadi produkciók. Néhány pillantkép a közösségi oldalakon, bővebb képgaléria a weboldal menüjében érhető el.  

 

... HOGYAN ÁLLUNK, HOL IS TARTUNK    
A települési weboldalról letölthető a 2023. első negyedévének önkormányzati feladatellátásáról készült beszámoló. Olvasd, legyél tájékozott!   

 

... POLGÁRMESTERI FOGADÓÓRA   
Ezúton is tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy MÁJUS hónaptól újra indulnak a külterületi fogadóórák. Május utolsó hetében a korábban volt menetrend szerint hétfőn a zöldhalmi közösségi háznál, szerdán a 12. sz. boltnál, csütörtökön a hantházi boltnál várom az érdeklődőket. A minden hétfő délelőtti, hivatali irodámban tartandó fogadórákon is megtalálható vagyok, ahogy minden elérhetőségem is él!