2022. november 30.                      
LEADER NYÖGVENYELÉS                                  

Amennyire dicsérhető a Magyar Falu Program, a maga gyorsaságával, a többi kiíráshoz képest meglévő egyszerűségével, annyira hányás ez vidékfejlesztési program.
Nem most vált azzá, mindig is az volt…
Nehézkes, lassú és körülményes. Az elmúlt 18 évben írtam már pár pályázatot, és talán szerénytelenség nélkül azt is kijelenthetem, hogy túl vagyok már néhány megvalósításon is – ezzel mindig meggyűlik a bajom.  
Az idei év elején pályázatot adtunk be az ökocentrumban egy kerékpáros pihenő kialakítására. Képzeljetek el egy faszerkezetet, ahol van kerékpártámasz, asztal, szék, egy nyugágy és két információs tábla. ez egy egyedi termék, ugyanaz a stúdió tervezte és gyártja, akivel az ökocentrum épülete mögötti tanösvény eszközeit beszereztük. Kértem árajánlatot és beadtuk.
Most, az év végén jött a hiánypótlás, idézem:
„Az árajánlatos Kerékpáros pihenő gyártása, megépítése megnevezésű tétel alatt részletesen leírt eszközöket tételenként az mvh.allamkincstar.gov.hu oldalon a Kiemelt dokumentumok / Nyomtatványok hiánypótláshoz található formanyomtatványok teljes körű kitöltésével szíveskedjen pótolni! A kitöltött formanyomtatvány(oka)t elektronikusan, szkennelés útján előállított formátumban (pdf., jpg) kérem a hiánypótláshoz csatolni!
Kérem, hogy sorolja építésbe a pihenőt mely telepítésre kerül, mivel rögzítése szükséges, ezért építésnek minősül. A 92-es munkanem kód alá sorolja be a tételt a mvh.allamkincstar.gov.hu oldalon a Kiemelt dokumentumok / Nyomtatványok hiánypótláshoz található formanyomtatványok teljes körű kitöltésével!”
Azt most hagyjuk, hogy közölt nyomtatvány elérési úton dokumentum nem található…., inkább foglalkozzunk azzal, hogy mit kér?  
Azt kéri, hogy ezt a kész szerkezetet bontsuk elemeire és árazzuk be deszkánként, alkotóelemenként és természetesen az Építési Normagyűjtemény által meghatározott áron. Természetesen az ÉNGY szerinti ár köszönő viszonyban nem lesz azzal az ajánlati árral, aminek az érvényessége egyébként már márciusban lejárt. Gondolhatjátok, hogy milyen boldog lesz az ajánlat-adó, ha megkérem, hogy bontsa elemeire és sorolja be az alapanyagokat… Nyilván megteszi és mi már most nyilván biztosak lehetünk abban, hogy ha elfogadják, akkor az önerő mellett jelentősebb saját erőt is mozgósítanunk kell, mert ebből döntés jövő tavasznál hamarabb nem lesz.
Azt mindig el tudtam fogadni, hogy ha nem nyer egy pályázati jelentkezés, mert nem nyerhet minden.   Azt már nehezebben emésztem, egy hárommilliós pályázat kapcsán, elveszünk az adminisztrációban, miközben telik az idő, az infláció meg az egekben. Hát, mekkora kár ez?
… és „természetesen” az önkormányzat kára!  

 

2022. november 28.                      
AJÁNDÉKGYÁR                                  

Alapesetben az az egyik kedvenc téli időszakom, amikor elkezdjük a karácsonyi csomagok összeállítását.
Az idei esztendő azonban nem engedi, hogy az évek óta kialakított rendszer működjön, a pénz mellett hülye ársapkák miatt is kivitelezhetetlenné vált, hogy a tartós élelmiszer csomagot összeállítsuk.
Annak örültem, hogy a nyugdíjasok édességcsomagja nemcsak tartalmas, hanem szép is lett, remélem, akkora örömöt szerzünk a 65 év felettieknek, amilyen szeretettel mi az összeállítottuk.
A holnapi ülésén dönt a képviselő-testület arról, az idei évi további ajándékokról. A szociális költséghely terhére az idei évi ajándékozás keretében javasoltam elfogadni, hogy az összes 16 év alatti csemői gyermek számára karácsonyra 8.000.- Ft összegű gyermekvédelmi támogatást, az egészségkárosodottak támogatásában (EGYT) részesülők és a foglalkoztatást helyettesítő támogatásban (FHT) részesülők, időskorúak járadékában részesülők számára 15.000.-Ft/fő pénzbeli támogatást adjunk.

 

2022. november 25.                      
ITT A HIDEG IDŐ...                                  

Ennek csalhatatlan és egyértelmű jele van Csemőben.
Neeem, nem a hőmérő higanyszála mutatja meg, még csak nem is az az empirikus tapasztalatod, hogy reggel kinézel az ablakon és lefagyva látod a kocsi szélvédőjét.
Mikebuda grófnője fázik, és hosszú hetek nyugalma után újra napi vendég a hivatalban. Jön, viharzik, üvöltözik, fenyegetődzik.
Már túl vagyok azon, hogy sajnáljam, mert az elmúlt években meg sem próbált munkát keresni és egy harminciksz éves, egészséges felnőtt esetén ezt megbocsájthatatlan. Se kutyája, se macskája, a stílusa miatt senki nem áll vele szóba és ennyi sz.r körülötte is kevés ahhoz, hogy változtasson a stílusán.   
Tudtuk, hogy ez lesz. Minden ősztől tavaszig ez van, s bár tudom, hogy nem volt kérdés – csak jelezni szerettem volna, hogy beköszöntött a hivatali hideg évszak…

 

2022. november 23.                      
EGY ÚJABB GYÖNGYSZEM...                                  

Az van, hogy levél érkezett a magyar állam tulajdonát képező MVM-től, a magyar állam részét képező önkormányzathoz. Tartalma szerint nekem döntést kell hoznom november 30-ig, hogy hogy az óvoda villamos energia ellátására vonatkozóan 2023. január 1-től elfogadom-e azt az árat, amit szolgáltatási szerződés alapján a szolgáltató december 16-a után állapít meg, vagy megyek a versenypiacra más villamos-energia kereskedővel szerződni.
Szerintetek?
Nyilván ma már semmin nem lepődünk meg, hiszen minden is megtörténhet, meg annak az ellenkezője is – de ez megint kiverte nálam a biztosítékot.
Van egy helyzet, aminek lenne normális megoldása ahhoz, hogy nem kelljen állandóan hülyének érezni magam, miközben nem hibázunk.   
Áruljátok már el nekem, hogy miért nem lehet az államnak az állammal úgy kommunikálni, hogy: figyelj, eddig fizettél 10-et, január 1-től ugyanezért 16-ot fogok kérni. Vagy elfogadod, vagy keress mást.
Természetesen költői a kérdés….

 

Havi naplóbejegyzések

Aktuális...

 

... SZIA NOVEMBER      
Hááát, eljött csemői polgármesterként az utolsó hónapom...
Ez az én döntésem volt, hogy így legyen.  
Ha emlékeztek, 2014-ben is azt mondtam, hogy a hiteles működési idő maximum egy plusz egy ciklus. 10 év ebben a felgyorsult világban elégségesnek kell lennie arra, hogy alkothassunk, de arra is elég, hogy hitelességem megmaradjon. Én úgy érzem, hogy mindkét dolog teljesült.  

 

... HOGYAN ÁLLUNK, HOL IS TARTUNK    
A települési weboldalról letölthető a 2023. harmadik negyedévének önkormányzati feladatellátásáról készült beszámoló. Ugyabban a cikkben össezgyűjtötem a korábbi évek beszámolóit. Érdemes visszaolvasni. Olvasd, legyél tájékozott!    

 

... POLGÁRMESTERI FOGADÓÓRA   
Ezúton is tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy NOVEMBER hónapban nem lesznek külterületi fogadóórák. A minden hétfő délelőtti, hivatali irodámban tartandó fogadórákon is megtalálható vagyok, ahogy minden elérhetőségem is él!