2023. március 29.                       
FÓKUSZBAN A VIRÁGVÁSÁR        

Közeledik a szabadtéri szezonnyitó rendezvény.
Nem vagyunk könnyű helyzetben, mert bár a költségvetés mérhetetlen óvatosságra int, a hagyomány meg elvárja tőlünk, hogy a lehető legkevesebbet engedjünk a minőségből.
Azt mindannyian a saját bőrünkön is érezzük, hogy minden mennyivel drágult az elmúlt egy évben, de azért eldobtam a szemüveget, amikor az első árajánlatok beérkeztek.
Háááát, jelentősen át kell gondolnunk a koncepciót, mert összehasonlítva a tavalyi árakkal akár technikát (színpad, hang- és fény) akár a művészek fellépési díját, akkor a bevallott és kommunikált 25%-os inflációt nyugodtan megduplázhatjuk és még adhatunk is hozzá egy kicsit.
Nem engedi a mostani helyzet, hogy ellustuljunk és „rutinból rendeljünk” – sok időnk viszont nem maradt, egyrészt mert nem lesz olcsóbb semmi, másrészt mert jövő hétre már a Hírmondónak is nyomdába kell kerülnie a programmal.   

 

2023. március 25.                       
ELEKTRONIKAI HULLADÉKGYŰJTÉS         

Első alkalommal próbálkoztunk kifejezetten elektronikai hulladék gyűjtésével.
Sikeresnek könyvelhetjük el az akciót, összesen 6580 kg elektronikai hulladék gyűlt össze a két helyszínen. Amit kicsit furcsállottam, hogy a falu központjában lévő konténer hamarabb megtelt, mint a zöldhalmi annak ellenére, hogy közel háromszor annyian laknak a zöldhalmi településrészen.  
Nagyon fegyelmezetten zajlott a gyűjtés, köszönöm a lakosság partnerségét. Külön köszönöm a polgárőrök segítségét a délelőtt folyamán.  
Ősszel újabb lakossági igényfelmérés következik,melynek eredményeként vagy még ősszel, de jövő tavasszal biztosabb, hogy megismételjük az akciót.

 

2023. március 22.                       
DE JÓ VOLT!          

Egész nap tárgyaltunk a zöldhalmi kerékpársáv kapcsán a tervezőkkel, műszaki ellenőrökkel és a kivitelező képviselőivel.
Abban a reményben tettük mindezt a projektmenedzserrel, hogy pozitív lesz a többletforrás iránti igényünk elbírálása a Miniszterelnökségen.
Készülünk arra, hogy „zöld jelzés” esetén azonnal elkezdődhessen a kivitelezés. Bejártuk a területet, rögzítettük a munkakezdés bejelentésének hatósági feladatai kapcsán a munkamegosztást, „felvettük” a szereplőket az e-napló megnyitásához…   
Teljesen olyan érzésem volt, mint régen és a békeidőben, amikor még láttam értelmét a munkánknak és idióta statisztikák és felesleges adatszolgáltatások mellett/helyett érdemi munkát is végeztünk.

 

2023. március 20.                       
TIPIKUS TÖRTÉNET          

Ezúttal a fúrt kutak engedélyezéséről lesz szó.
Tipikus mai történet azért, mert senki nem tud semmi konkrétumot, nincs egyértelmű központi kommunikáció azon kívül, hogy tele van a média a milliós bírság belengetésével.
Több, mint öt éve megy ez a játék… 2018. december 21-én hatályba lépett az egyes belügyi tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2018. évi CXXI. törvény, amely módosította a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény fúrt kutak bejelentéséhez kapcsolódó határidejét.
Három napig és egy regény terjedelméig írhatnám, hogy hányszor módosult a kútmoratórium időpontja 2018-ra ról előbb 2020-ra, majd 2023-ra, hogy salátatörvényben majd a vármegyékről szóló jogszabályban érintik a kérdést úgy, hogy a kutak engedélyeztetésének lazítását egyszer már elkaszálta az Alkotmánybíróság is.
Senki nem tud semmi konkrétumot – a népek, látván/hallván a sajtófelhajtást és az idiótábbnál idiótább közösségi oldalbejegyzéseket jönnek, kérdeznek és nem tudok mondani semmi konkrétumot nekik.
Megint lesz hosszabbítás? Hallani 2028-ig tartó meghosszabbításról, ahogy arról is, hogy a végrehajtási rendelet (ha rendelet lesz egyáltalán…) még kidolgozás alatt van.      
Ez a poszt csak érzékeltetni kívánja, hogy mekkora rendszer-szintű bizonytalanság van – ebben a kérdésben is.
A hozzánk fordulóknak azt javasoltam és javaslom, hogy várjanak szeptemberig-októberig a kérelmek benyújtásával.

 

Havi naplóbejegyzések

Aktuális...

 

... AKTÍV SZEPTEMBER      
Minden hétvégére jut program az év kilencedik hónapjában. Az első szombaton a 20. Jawa fesztivál csemői megállójával indul a hónap, a második szombat a hagyomány szüreti fesztiválé. Szeptember 15-én Ladányi emléknap a költő házánál, 23-án, szombaton családi sport- és kerékpáros nap a Sportcentrumban. Az utolsó hétvégén a lovasainkért izgulhatunk, hiszen 30-án és elsején rendezik a Nemzeti Vágta országos döntőjét. A részletes programok a települési weboldalon elérhetőek.  

 

... HOGYAN ÁLLUNK, HOL IS TARTUNK    
A települési weboldalról letölthető a 2023. második negyedévének önkormányzati feladatellátásáról készült beszámoló. Olvasd, legyél tájékozott!   

 

... POLGÁRMESTERI FOGADÓÓRA   
Ezúton is tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy SZEPTEMBER hónapban is lesznek külterületi fogadóórák. A hónap utolsó hetében a korábbi menetrend szerint hétfőn a zöldhalmi közösségi háznál, szerdán a 12. sz. boltnál, csütörtökön a hantházi boltnál várom az érdeklődőket. A minden hétfő délelőtti, hivatali irodámban tartandó fogadórákon is megtalálható vagyok, ahogy minden elérhetőségem is él!