
2023. április 30.
NO COMMENT
Ma, vasárnap hajnali öt óra három perckor jött az automatától (noreply@...) e-mail üzenet. Tartalma szerint egy figyelmezetés arra, hogy május 30-ig esedékes egy szakmai beszámoló benyújtása a negyedik mérföldkőhöz.
Igen, megint témánál vagyunk, még mindig a zöldhalmi kerékpársáv…
„Ótómata” figyelmeztet, miközben mi 55 napja várunk egy k…va döntésre.
Nem milliárdokra, még csak nem is százmilliókra és csak azért, mert a már a tavalyi évben sem kaptuk meg azt a támogatást, amit megígértek. Jelenetős saját erőt kellett pótolnunk a bölcsi befejezésére, a csarnok belső burkolására és a multifunkciós gép beszerzésére, amire ha nem kellett volna költenünk, már rég nem kuncsorognék, hanem körülbelül-pontosan a befejezéshez közeledne a kivitelezés.
És tudjátok, mi az igazán siralmas? Egyrészről az, hogy május 30-ig kapunk még ebből a fajta üzenetből néhányat, másrészről ha feltölteném a beszámolót azzal, hogy választ várok – akkor gondolhatjátok, hogy mennyivel növekednének az esélyeink…

2023. április 29.
VIRÁGVÁSÁR
Hagyományosan a virágvásárral indul a szabadtéri rendezvényszezon.
Van annak egy várakozással teli része, amikor a Templom teret kell berendezni. Leporoljuk az összes sátrat, meghúzzuk a sörpad garnitúrák csavarjait, leporoljuk a kordont.
Kicsit későn tudtuk az idén a gyeplazítást elvégezni, így nem mindenhol és nem egységesen mutatta a fű a legszebb és legzöldebb arcát. Ilyenkor még a főzősziget környéke és a virágládák sincsenek beültetve egynyári palántákkal – azért szégyenkeznünk sem kell a körülmények miatt.
Az előzetes bejelentkezések szerint több, mint 20 főzőcsapat készül és verseng majd az Aranykakas díjakért. Az időjárás előrejelzés szerint szép időnk lesz – készen állunk a 23. Anyák napi virágvásár és a Anyám Tyúkja főzőfesztivál megrendezésére.

2023. április 26.
NAGYBIRTOKOS ÖNKORMÁNYZAT?
Csak rajtunk múlik!
Egy nagyon érdekes e-mailt kaptam. A Miniszterelnökség a és Maradványvagyon-hasznosító Zrt (MVH) közös levele arról tájékoztatott bennünket, hogy 2023-ban a Magyar Falu Program úgy folytatódik, hogy az idei évben lehetőség nyílik arra, hogy az MVH az állami feladatellátásához nem szükséges állami ingatlanokat településenként egy csomagban ingyenesen átadja önkormányzati tulajdonba.
A levél azt állítja, hogy ez egy olyan egyedülálló lehetőség, amely nemcsak az önkormányzati vagyont gyarapítja, hanem lehetőség nyílik közösségi célú hasznosításra.
120-as pulzussal nyitottam meg az email mellékletét, ami tartalmazza az átadásra szánt ingatlanokat: két út és 5 aranykorona érték nélküli hígtrágya tároló megnevezésű ingatlan szerepel a csomagban. Az érintett földterültek nagysága meghaladja a 147 hektárt.
Na, mit szóltok?
Mekkora ajándék ez megint?
Hát gazdagok lehetünk! Az az apróság nem keserít, hogy nincs már olyan, hogy önkormányzati vagyon, mert csak nemzeti vagyon van, hiszen alig térek magamhoz az örömtől, hogy a hígtrágya tárolókat közösségi célokra használhatjuk. Vicc ez az egész!
Május 31-ig kell döntést hoznia e kérdésben az önkormányzatnak.

2023. április 24.
MÉG MINDIG SEMMI
Lassan komolyan megkérdőjelezem, hogy van-e értelme bárminek is.
Továbbra is néma csend honol a zöldhalmi kerékpársáv kapcsán beadott kérelmünk kapcsán. A kivitelező naponta hívogat, hogyan ütemezzen, mit mondjak neki? Csak kérni tudom, hogy ne álljon bele az ország túlfelén egy másik munkába, mert már csak az hiányzik nekünk, hogy emiatt is magyarázkodnunk kelljen. Nyilván eljön az a pillanat, amikor már bennünket sorolnak majd hártébb.
Itt vagy középen és totálisan tehetetlennek érzed magad.
Nincs eszköz a kezedben és bár ordítva tudnék összeveszni bárkivel, de az is biztos, hogy ezzel a projekt haladni nem fog.