2023. július 31.                         
KÉSZ A VÍZVEZETÉK ÉPÍTÉS ELSŐ ÜTEME                               

A legfontosabb rész volt, mert efölé kerül majd a kerékpársáv a zöldhalmi településrészen.
Összességében nagyon elégedett lehetetek és vagyok is azzal, hogy az ivóvíz és a kerékpársáv projekt kivitelezői ilyen rendben tudtak együtt dolgozni a közös szakaszon.
Messziről indultunk. Volt néhány kooperáció még májusban, ahol remegve álltam fel az asztaltól és csak bízni tudtam abban, hogy megértik: muszáj együtt dolgoznunk.
Aztán szerencsére szépen kisimult minden, az utasok tudnak haladni, sőt, ha már felvonultak a vizesek, akkor folytatják is Csemőben a munkát a központtal összekötő vezeték és dűlőkben lévő vezetékek építésével.  

 

2023. július 27.                         
KRESZ                               

Lázár János az Árpád hídnál, július elején történt halálos gázolás után már beszélt arról egy sajtótájékoztatón, hogy felülvizsgálják a KRESZT és az autós közlekedést érintő szabályozásokat. Hivatalosan azért, mert „az jelenleg nem ad megfelelő választ a megváltozott közlekedési viszonyokra”.
Tegnapi hír, hogy az Építési és Közlekedési Minisztérium vizsgálja azt is, hogy valóban szükség van-e az alkohollal szembeni zéró toleranciára az autóvezetésben, mert a minisztériumtól a borászok régóta kérik a korlátozás feloldását. Hú, bammeg.
Ez valami központi betegség lehet, hogy van egy f…kalap idióta, aki versenypályának tekinti a közutat és azonnal egy hosszú évtizedek óta működő rendszer teljes átalakításába fognak. Ahelyett, hogy használnák a meglévő kamerarendszert és tripla bírságot alkalmaznának, és amellett, hogy igen, MINDEN szabad rendőri erőt az ellenőrzésre utasítanának.  Igen, kell több rendőr, akiket is meg kell fizetni, valamint több kamera, de ezek még mindig kevesebbe fájnának, és biztos vagyok abban is, hogy pl. a Ruanda megsegítésére adott 18 milliárd forintból már eredményt lehetett (volna) felmutatni.
Rendszeresek a gyorshajtások, tele van a közút is magukat Fittipaldinak képzelő idiótákkal. Tudjuk! Tudjuk azt is, hogy a közlekedés veszélyes üzem, és bár látjuk, hogy a szabálytalan a veszélyes, nem annak minimalizálásán gondolkodunk, hanem az egészet felforgatjuk.
Ehhez jön a tegnapi hír. Bakker! Kezdjük azzal az átalakítást, hogy engedjük a tudatot módosító alkoholos befolyásoltság alatti vezetést? Nem elég, hogy idióta, még ihat is kicsit, mielőtt beül az autóba.
Igazatok van, hajrá, csak előre!      

 

2023. július 25.                         
SZÉGYELLHETJÜK MAGUNKAT!                               

Posztolunk, megosztunk, néhányan beszélünk is a környezettudatosságról, a téma fontosságáról – miközben mi emberek vagyunk a saját életünk legnagyobb megrontói.
Az, hogy nem dobjuk ki a szemetet az erdőben, nem veszítjük el véletlen a blokkot a boltból kilépve már rögtön a járdán, nem a pad réseibe gyűrjük az elhasznált papírzsebkendőket, hanem az egy méterre lévő kukába dobjuk; az nem azon múlik, hogy milyen a kormány és ki a miniszterelnök.
Ezek olyan ki nem kényszerített hibák, amelyek nagyfokú felelőtlenségről és nemtörődömségről árulkodnak. Miért gondolja bárki is, hogy miután megitta az energiaitalát és/vagy megette a csokiját, annak doboza/papírja már nem az övé. Eldobom, majd lesz vele valami, kit érdekel, engem nem.
Nincs egy jó érzése, hogy kidobom a kukába? Visszateszem a papírt a táskámba, majd otthon kidobom. Ennyi lenne a feladat. Igénytelenek vagyunk, nagyképűen tudatlanok – persze tisztelet a kivételnek!   

 

2023. július 20.                         
TESTÜLTÜNK                              

A Csemői Nefelejcs Óvoda és Mini Bölcsőde intézményvezetői pályázatának elbírálási határideje közeleg. Nem volt nehéz dolga a testületnek, mert egy pályázat érkezett, külön öröm, hogy helyi dolgozótól.
Ha már ovi, akkor döntöttünk az óvoda csoportlétszám túllépésének engedélyezéséről, hiszen a 2023/2024-es nevelési évre már beíratott gyermeklétszám meghaladja az engedélyezett 175 fős létszámot. 20 %-os mértékű eltérésről helyben dönthet a képviselő-testület.
Napirend volt még a sportcentrum műfüves pályájának cseréje, és a komplexum névadója, valamint támogató döntés született a Duna-Tisza közi homokhátság vízhiányos állapotának javítására vonatkozó beruházási tervezés támogatásáról.  
Ahogy azt már tudjátok és megszokhattátok: az ülésről jegyzőkönyv készül és napokon belül külön az előterjesztések, külön a döntések letölthetőek lesznek a települési weboldalról is, ahol egyébként 2014-től minden ülés anyaga is elérhető.      

 

Havi naplóbejegyzések

Aktuális...

 

... SZIA NOVEMBER      
Hááát, eljött csemői polgármesterként az utolsó hónapom...
Ez az én döntésem volt, hogy így legyen.  
Ha emlékeztek, 2014-ben is azt mondtam, hogy a hiteles működési idő maximum egy plusz egy ciklus. 10 év ebben a felgyorsult világban elégségesnek kell lennie arra, hogy alkothassunk, de arra is elég, hogy hitelességem megmaradjon. Én úgy érzem, hogy mindkét dolog teljesült.  

 

... HOGYAN ÁLLUNK, HOL IS TARTUNK    
A települési weboldalról letölthető a 2023. harmadik negyedévének önkormányzati feladatellátásáról készült beszámoló. Ugyabban a cikkben össezgyűjtötem a korábbi évek beszámolóit. Érdemes visszaolvasni. Olvasd, legyél tájékozott!    

 

... POLGÁRMESTERI FOGADÓÓRA   
Ezúton is tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy NOVEMBER hónapban nem lesznek külterületi fogadóórák. A minden hétfő délelőtti, hivatali irodámban tartandó fogadórákon is megtalálható vagyok, ahogy minden elérhetőségem is él!