SZÜRETI BÁLOZTUNK 

Hát volt bennem izgalom rendesen…
Régi-új helyszín, lovaskocsi helyett traktorplató… 
Amihez már a szervezés kezdetekor is ragaszkodtam, az megvalósult: visszaadni egy kicsit a szüreti rendezvényt a zöldhalmiaknak. Valamikor a program még ott került megrendezésre, és szerettem volna, ha a menet végigmegy Zöldhalomban, és nemcsak szimpla megálló lesz a Tájháznál, hanem programok is. A visszajelzések alapján jól sikerült a kinti helyszín, és sikere volt a traktoroknak is. Na meg a városnéző kisvonat… Egész este, szinte megállás nélkül járta a falut, folyamatos „telt házzal” üzemelt. A Templom téri programokat is sokan látták, szerintem 1000 fő fölött voltunk a téren a Matyi és a Hegedűs fellépésén. Nagyon sok embernek tartozom ismét köszönettel, akik önzetlenül segítették a rendezvényt! Büszke vagyok az összefogásra! 

HIÁNYPÓTLÁS 

Ezer éve úgy van, hogy nincs pályázat - hiánypótlás nélkül. Ezt már megszoktam. Amit viszont nehezen emésztek, az az értetlenség….

Hogy mi történt? Hát az, hogy beadtuk az adósságmentességünk okán a pályázatot, közte az óvodai étkezés fejlesztéseként az iskolai főzőkonyha korszerűsítését. Azért azt, mert az iskolai konyhán főznek az ovisoknak is. És hát ez nem támogatható. Mármint az, hogy az iskolakonyha korszerűsítését kérjük, hiszen CSAK az óvodai étkeztetés feltételeinek javítása lehet pályázható célterület. Iskolakonyha nem óvoda – hangzott az érvelés! De ha ott főznek az ovinak is, mert az oviban csak melegítőkonyha van? – kérdeztük mi. Nem baj, iskolakonyhát nem támogatnak, csak óvodakonyhát!

Feladtam… Kivettük a pályázatból az iskolakonyha technológiai korszerűsítését, csökkentettük az igényelt összeget 111 millióról 90 millióra és így teljesítettük a hiánypótlást. Ez van… 

AKTÍV HÉTVÉGE

Nagyon sajnáltam az Életmód Klubosokat, mert nagyon kibabrált velük az időjárás tegnap. Ezzel együtt azt lehetett megállapítani, hogy szívüket és lelküket beleadták a szervezésbe. Nagy sikere volt a szűrővizsgálatoknak, ez a program telt házzal működött a védőnői tanácsadóban. A kezdeményezés szuper volt, remélem jövőre újra lesz kedvük és erejük megszervezni az egészségnapot!

A Pest Megyei Asztalitenisz Szövetség elfogadta CSEMÕ nevezését a megyei bajnokság C. csoportjába! Ez azt jelenti, hogy ősztől bajnoki mérkőzéseket rendezünk a Ladányi Iskola tornatermében. Két csapattal neveztünk a bajnoki küzdelemsorozatba, összesen 16 játékos számára kértem igazolást. Az első fordulóban, szeptember 5-én egymás ellen játszik a két csemői csapat. Eltérő sorsolást kértünk, hogy egyszerre csak egy csapatunknak kelljen „idegenbe” utaznia. Mindkét csemői csapat a hazai mérkőzéseit szombati napokon, 15 órától tartja a tornateremben.

Újabb csemői főzősikerek - ezúttal Nagykőrösön! Ma, az Arany-napok keretében ketten is képviselték a csemői színeket a cifrakerti főzőversenyen. Szőkéné Klárika nokedlis csirkepörköltje emléklapot kapott, Turcsán István sültes vegyes tálja a zsűri különdíját nyerte el. Gratulálunk!

ÚJABB PÁLYÁZAT - beadva!  

Hetek óta dolgozik a team azon a pályázaton, amelyet az adósságkonszolidációban részt nem vett önkormányzatok támogatására írtak ki, és a tegnapi napon – határidőben – benyújtásra került Csemő pályázati anyaga. A belügyminiszter úrtól választ nem kaptam a méltányossági kérelmemre, így nem maradt más választásunk, mint a rendeletben írt célok szerint beadni a pályázatot.

  1. Csemő Községi Temető bejárati részének burkolása, parkolók kialakítása 8 cm vastagságú viacolor burkolattal. Belső részen a meglévő viacolor burkolat folytatása 6 cm vastagságú, tükörkiemeléssel, szivárgó réteggel. Öntöző kútak kiépítése, meglévő hálózat bővítése. Urnafal alap készítése, urnatemetői rész viacolor burkolása. 10 514 381 Ft.
  2. Csemő-Zöldhalom Egészség ház energetikai korszerűsítése, belső rész felújítása, tetőhélyazat cseréje. Külső falazat és záró födém utólagos hőszigetelése, nyílászárók cseréje. Megújuló energetikai beruházás, napelem kiépítésével. Meglévő elektromos, víz-csatorna, fűtés hálózat bontása, új kiépítése. Új kazánház kialakítása, energiahatékony szabályzás kialakítása. 30 144 823 Ft, Egészség ház eszközbeszerzés (orvosi eszközök) 942 340 Ft, Egészség ház eszközbeszerzés (irodabútor). 1 977 290 Ft.
  3. Településfejlesztés. 6 500 000 Ft.
  4. Meglévő iskolai konyha korszerűsítése, hűtőkamra rész kialakítása. Meglévő elszívó rendszer korszerűsítése, új hangtompítók és ventillátorok beépítése, beszabályozása. Gépészeti részek burkolása, álmennyezettel. 21 206 955 Ft.
  5. Csemő, Petőfi Sándor utca 2 szám alatti Óvoda épületének kazánrekonstrukciója. Meglévő elavult hőközpont energiahatékony felújítása, meglévő radiátoros körök átszerelése, radiátorok thermoszeleppel való felújítása, helyi szabályozás kialakítása. Szolár rendszer kiépítése, használati melegvíz előállításához, kazán rendszerről való leválasztása. Helyiségek hűtésének kialakítása.30 416 030 Ft.
  6. Polgármesteri Hivatalban klimatizálás kiépítése. Álmennyezeti rendszer kiépítése. A klímatizálás során 14 db 2,5-3 kw, 2 db 5 kw, 2 db 7,5 kw teljesítményű, hűtő-fűtő inverteres klíma készülék telepítését tervezzük. A készülékekkel a tavaszi és őszi hónapokban a fűtés megoldható.9 826 432 Ft

Tervezett beruházások értéke összesen: bruttó 111 528 251 Ft, döntés október első napjaiban várható.

Havi naplóbejegyzések

Aktuális...

 

... BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT CSEMŐ! 
2022-ben kettős jubileumot ünneplünk. 70 évvel ezelőtt alapították és jött létre önálló településként Csemő, továbbá 25 évvel ezelőtt lett első alkalommal a Magyarország legvirágosabb faluja kitüntető cím birtokosa.  

 

... CSEMŐ VIRÁGÜNNEPE!   
Július első hétvégéjén - két év után újra - újra megtarthatjuk a falunapi rendezvényünket. Idén is péntek este koncertek, szombaton pedig a hagyományos programokkal (főzőverseny, jó ebédhez szól a nóta, gyermekelőadás), koncertekkel, tűzijátékkal készülünk - egészen vasárnap hajnal kettőig. Várunk mindenkit szeretettel, a programok ingyenesek! 

 

... POLGÁRMESTERI FOGADÓÓRA   
Ezúton is tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy JÚNIUSBAN ELMARADNAK a fogadóórák a külterületi helyszíneken. Az utolsó héten már gőzerővel készülünk a falunapra... A minden hétfő délelőtti, hivatali irodámban tartandó fogadórákon megtalálható vagyok, ahogy minden elérhetőségem is él!