ELMENT EGY BARÁT!  

Már a betegségéről szóló híreket is nehezen dolgoztam fel, annyira váratlan volt és hirtelen.

Nem írt könyvet, vallást sem neveztek el róla; „csak” dolgozott becsülettel, bármikor lehetett számítani rá, mindig volt egy őszinte szava, és önzetlenül is segített - pont, mint egy jóbarát!

Örülök, hogy ismerhettem…

Nyugodj békében, KECSKÉS JÓZSEF!

 

NYERT A START MINTAPROGRAM PÁLYÁZATUNK!  

14.519.999.- Ft összegben nyertünk támogatást egy új típusú közfoglalkoztatásra.

A pályázat tartalma szerint fő profilként gyógynövényt fogunk termeszteni 3 önkormányzati ingatlanon, mégpedig levendulát és kerti körömvirágot. Kiegészítéséként még egy telket be kellett vonnunk termelésbe, ahol póréhagyma és fokhagyma termelés folyik majd. A pályázattal 10 fő aktív korú állás nélküli 1 éves foglalkoztatására nyílik lehetőség + egy fő munkavezetőt is alkalmazhatunk. A pályázat teljes támogatott, önerő nélkül tudjuk megvalósítani.

Hiszek abban, hogy e termelő tevékenység beindítása jövőképe lehet a településnek. Tudomásul kell vennünk, hogy nem fog változni a földjeink termőképessége, és az éghajlat változásban sem bízhatunk, ahhoz, hogy nekünk kell alkalmazkodnunk a meglévő viszonyainkhoz. Őszintén bízom benne, hogy az a 10 fő, aki elsajátíthat egy új szakmát – kedvet kap ahhoz is, hogy jövőre, már a saját területein, a saját hasznára folytassa a termelést, összefogva a szomszédjaival és barátaival, így két-három éven belül már egy szociális szövetkezet létrehozásénak is értelme volna. Szeretném, ha így történne… 

RÖVID BEMUTATKOZÁSRA KÉRTEM AZ ÚJ JEGYZŐT!  

Tisztelettel köszöntöm Csemő község lakóit és az iránta érdeklődőket!

Csemő község 10 éves volt, amikor a Hajdúságban (Vámospércsen) megláttam a napvilágot..., hogy hogyan vezetett az út Sárrétudvarin, Tokodon és Tahitótfalun keresztül idáig, arról a helyi lapban írok részletesen...

Volt egy házasságom..., van két felnőtt gyerekem ( fiam 28. éves, lányom 25. éves )...

Jegyzőként (vb titkárként) több, mint 25 év áll mögöttem..., a szakmai szervek (Jegyzők Országos Szövetsége, Magyar Közigazgatási Kar) országos szerveinek tagja vagyok..., megyei tagszervezeteinek vezetője....

Ha sport?! Akkor leginkább foci ... és az új szerelem a lovas- és lósport....

Ars poeticám .... Nincs más kincsem, mint a tollam és a tisztességem! Nem az ügyfelet, az ügyet kell elintézni! Kérem keressenek bizalommal! 

Tóth János köz-szolga (06-30-2807427)

EREDMÉNYES A JEGYZŐI PÁLYÁZAT!  

Határidőre 7 pályázat érkezett a meghirdetett jegyzői állásra. (Ha valakit érdekel 4 fiú és 3 lány… :))   A jelentkezők pályázati anyagát átvizsgálva az volt megállapítható, hogy 4 pályázat érvénytelen, mert nem feleltek meg a kiírásban írt feltételeknek. A 3 három érvényes pályázó (ha valakit érdekel, mind fiú… :)) közül a választásom TÓTH JÁNOS úrra esett, akihez 10 éves szakmai ismeretség köt. A vonatkozó jogszabályok értelmében a jegyzőt a polgármester nevezi ki. A jegyző úr 2015. március 1-től kezdi meg szolgálatát Csemőben.

Havi naplóbejegyzések

Aktuális...

 

... AKTÍV SZEPTEMBER      
Minden hétvégére jut program az év kilencedik hónapjában. Az első szombaton a 20. Jawa fesztivál csemői megállójával indul a hónap, a második szombat a hagyomány szüreti fesztiválé. Szeptember 15-én Ladányi emléknap a költő házánál, 23-án, szombaton családi sport- és kerékpáros nap a Sportcentrumban. Az utolsó hétvégén a lovasainkért izgulhatunk, hiszen 30-án és elsején rendezik a Nemzeti Vágta országos döntőjét. A részletes programok a települési weboldalon elérhetőek.  

 

... HOGYAN ÁLLUNK, HOL IS TARTUNK    
A települési weboldalról letölthető a 2023. második negyedévének önkormányzati feladatellátásáról készült beszámoló. Olvasd, legyél tájékozott!   

 

... POLGÁRMESTERI FOGADÓÓRA   
Ezúton is tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy SZEPTEMBER hónapban is lesznek külterületi fogadóórák. A hónap utolsó hetében a korábbi menetrend szerint hétfőn a zöldhalmi közösségi háznál, szerdán a 12. sz. boltnál, csütörtökön a hantházi boltnál várom az érdeklődőket. A minden hétfő délelőtti, hivatali irodámban tartandó fogadórákon is megtalálható vagyok, ahogy minden elérhetőségem is él!