2018. március 28. 
KIRAJZOTTUNK (VÉGRE)!             

Végre itt a tavasz, úgyhogy a napfény üdvözléseként megkezdtük a közterületeink takarítását, az évelő növények metszését.  Bizonyára többen észrevettétek, hogy a hivatal Szt. István út felőli parkolójánál megtisztítottuk a virágágyást, kiszedtük az öreg (és nem túl szép) örökzöldeket. Helyükre újabbakat telepítetünk, illetve a járda felőli részre egynyári virágok is elültetésre kerülnek.
Dolgozunk a temetőhöz vetető úton is, a belterület határáig kitakarításra kerültek a gallyak, jövő héten kifúratjuk a tuskókat és ültetjük is az új fákat. elárulom, hogy mindkét oldalra piros virágú földlabdás vadgesztenyefákat ültetünk. Ahogy folytatódik a tuskók kifúrása a temető felé (ígéret szerint ez is jövő héten lesz esedékes, úgy haladunk a további fatelepítésekkel mi is. A belterülettől háromféle kőris kerül elültetésre, 10 méteres távolságokra. A facsemetéket már megrendeltük, a támasztó karókat pedig már legyártottuk. Abban bízom, hogy április második felére minden csemete a helyére kerül már.     
Megkezdtük az idei évi legnagyobb belterületi fejlesztésünket is: automata öntözőrendszer kiépítése történik meg a Templom téren.  Ezt a fejlesztést egyszerre hívta életre a szükség és az igény…  Folyamatosan csökken a közfoglalkoztatottak száma, ami miatt nem lesz lehetőség már az idén sem arra, hogy állandó ember pakolgassa a szórófejeket. Ez a szükség, az igény pedig az, hogy nagyon szeretném,ha a felújított Templom terünk tavasztól őszig akkor is zöldellne, ha esőt hetekig nem kapunk. Két éve felújítottuk a teret, tavaly felújítottuk a kutat, idén pedig az automatika kiépítésével zárjuk a Templom tér fejlesztését.
A már lelki füleimmel hallom: és a külterület???
Ha nem lennék jókedvemben, akkor erre azt a választ adnám, hogy nem olvasták a költségvetési koncepciót és rendeletet? Mert abban benne van, hogy az idei évben egy kisebb központot szeretnénk létrehozni a zöldhalmi területrészen azzal, hogy „összekötjük” a Tájházat a Ceglédi úti buszmegálóval: a köztes terület beépítésével egy több funkciós közösségi teret alakítunk ki.A meglévő, bekerített részt a kerítés javításán túl nem bolygatnánk. A bővítést a buszváró irányába képzelem el, mely területrészen alakítunk ki pihenőparkot padokkal, sütőgetővel, itt építenénk fel újra a Templom térről elbontott színpad feletti faszerkezetet, építenénk egy nyilvános mosdót, egy kondiparkot (az eszközöket már 2017-ben megvásároltuk), illetve egy fedett kerékpártárolót. Az így kialakuló kisközpont találkozóhelye lehet a zöldhalmi fiataloknak és idősebbeknek egyaránt. A kerékpártároló bővítése és fedése ciklusprogramunk része.
Szóval, jó, hogy már tavasz van….

 

2018. március 26. 
HALAD AZ, HA CSINÁLJÁK...            

Bő egy hét alatt befejezték a szakemberek az iskola „C” épületének nyílászáró cseréjét. Már állványoznak, és következik a homlokzat szigetelése. Közben újabb ablak szállítmány érkezett és a kivitelező megkezdte a „B” épületen is az ablakok cseréjét. Remélem, a szeszélyes időjárás engedi, hogy haladjanak a munkálatok… Közben elkészült az az ütemterv, melynek alapján a kivitelező haladni fog: e szerint március és április hónapokban a"C és B" épületek nyílászáró cseréje, a napelemek telepítése és a "C" épület hőszigetelése van előirányozva. Május hónap végére meg kell valósulnia a "C" épület színezésének, megtörténik a padlástér szigetelése és az "A" épület nyílászáró cseréje is.
Június hónap végére elkészül a tervek szerint a konyha és lépcsőház nyílászáró cseréje, a "B" épület + összekötő tag hőszigetelése. Júliusban lesz esedékes a "B" épület + összekötő tag színezése és az épületrész padlás szigetelése. Augusztus és szeptember hónapokban az "A" épület + összekötő tag hőszigetelése, hálózása, tapaszolása, színezése, az "A" épület padlásszigetelése és a befejező munkálatok zárják a sort.
Ha minden a tervek szerint alakul, akkor jóval a szerződéses határidő (október 31.) lejárta előtt befejeződik a felújítás – kis szerencsével, akár a szeptember1-i tanévnyitón ünnepélyesen (már mesterek nélkül) át tudjuk adni a felújított iskolát.    

 

2018. március 24. 
OVIOLIMPIAI BAJNOK A NEFELEJCS ÓVODA            

Kocsér volt a házigazdája a térségi oviolimpiának. Sőt az idei már regionális verseny volt, hiszen a térségi szereplők (Cegléd, Csemő, Dánszentmiklós, Kocsér, Kőröstetétlen, Nyársapát, Törtel) mellett a Tószegi Óvoda kis versenyzői is megméretették magukat.
A csemői ovisok végig magabiztosan versenyeztek, az 5 versenyszámból 3 esetén a legjobb idővel, 2 számnál a második legjobb idővel zártak - így fölényesen nyerték meg a 2018. évi oviolimpiát.
7 év után újra...
A bajnokcsapat tagjai: BEZZEG LÁSZLÓ JÁNOS, DÓRA HAJNALKA, FEKETE OTTÓ, KASZAB VARGA TAMÁS, LAKATOS NORBERT, MAKULA MARTIN, PAPP EMMA, PAPP ILDIKÓ, PAPP VIKTÓRIA, SÁRKÖZI BOTOND, TÓTH MARTIN, VALK BENJAMIN STORM. Felkészítő pedagógusok: KAPÁS ANDREA és SZABÓ KATA.
Gratulálunk a versenyzőknek és az óvó néniknek!
Régi hagyomány, hogy a győztes település rendezi a következő évi térségi versenyt! Nagy örömmel vállaljuk és várjuk a kis olimpikonokat 2019-be, Csemőbe! Csak megjegyzem, hogy amikor 2010-ben, szintén Kocséron nyertek a csemői ovisok, akkor a 2011-es hazai rendezésű oviolimpián sikerült a címvédés és még egy évig Csemőben maradt a vándorserleg...
HAJRÁ CSEMŐ!

 

2018. március 23. 
JOLLY JOKER            

Azt szokták mondani, hogy a nőkhöz és a focihoz minden férfi ért. Ha azt vesszük, hogy a mostani magyar foci kapcsán nem nehéz véleményt formálni bárkinek, én meg bőven 40 felett már a nők kapcsán nem hiszem, hogy hiteles vagyok…
Viszont! Van egy olyan téma és helyzet, egy olyan jolly joker, amihez kortól, nemtől, felekezettől függetlenül mindenki ért: ez pedig a fák ügye. Erről mindenkinek van és mindenkinek más és más a véleménye. 
Kis túlzással azt érzem, hogy mindenkinek minden mindegy, az is jó, ha adunk be bármire pályázatot, az is elfogadható, ha nem nyerünk vagy nem is pályázunk – itt egyetlen stratégiai kérdés van: a fák megléte, vagy meg nem léte.
Már az ősszel platánok kapcsán megtapasztalhattam, hogy ez nem pusztán szakmai és jogi kérdés. Januárban, amikor a temetőhöz vezető utat takarítottuk, tovább folytatódott a mindenki játéka. Sokadjára de biztos, hogy nem utoljára írom le, hogy nem a véleménnyel van bajom, hanem azzal, érzelmi alapon, vagy ami még rosszabb álszakmaisággal azt próbálják bizonyítni a veszélyesről, hogy nem is az.   
Az utolsó, március 17-i esti és éjszakai viharos szél megmozdított egy hatalmas fenyőt a hivatal előkertjében. Vasárnap még azon törpöltünk, hogy lehet-e és hogyan lehet visszahúzni, kikötni, miközben hétfő reggelre tovább dőlt a fa, és egyértelművé vált, hogy ki kell vágni. Hétfő reggel lekerítettük a területet, és megrendeltük a fa kivágását. A szakember hétfőn 11 óra magasságában, teljes menetfelszereléssel meg is érkezett. Amíg fel nem bőgött a stillfűrész, tehát szombat estétől hétfő délelőttig senki hozzám nem szólt, na de ahogy elkezdődött a kivágás! Sms, messenger, facebook, telefon és személyes megkeresések rövid időn belül- szinte mindegyik ugyanazzal a kérdéssel: miért kellett kivágni? Hát nem láttad? Ja, nem – volt a válasz. 
Miért nem láttad? Miért nem Te szólsz? Miért nincs javaslatod, ötleted? Miért csak olyankor hallak, amikor én fával kapcsolatosan intézkedem? És miért csak most vannak kérdések? Amikor két éve a Templom téren a hátsó traktus felújítása kapcsán 70 fát vágtunk ki és ültettünk újakat a terület rendezést követően; akkor miért nem volt néhány magánszemélyek részéről mérhetetlen lakossági igényre hivatkozással bejelentés, panasz? Csak kérdéseim vannak…  
Azt már csak félve jegyzem meg, hogy a hivatal előkertjében (igaz, hogy nem a mostani, hanem már korábbi viharban) a hatalmas ezüstfenyő is megmozdult…  

 

Havi naplóbejegyzések

Aktuális...

 

... SZIA NOVEMBER      
Hááát, eljött csemői polgármesterként az utolsó hónapom...
Ez az én döntésem volt, hogy így legyen.  
Ha emlékeztek, 2014-ben is azt mondtam, hogy a hiteles működési idő maximum egy plusz egy ciklus. 10 év ebben a felgyorsult világban elégségesnek kell lennie arra, hogy alkothassunk, de arra is elég, hogy hitelességem megmaradjon. Én úgy érzem, hogy mindkét dolog teljesült.  

 

... HOGYAN ÁLLUNK, HOL IS TARTUNK    
A települési weboldalról letölthető a 2023. harmadik negyedévének önkormányzati feladatellátásáról készült beszámoló. Ugyabban a cikkben össezgyűjtötem a korábbi évek beszámolóit. Érdemes visszaolvasni. Olvasd, legyél tájékozott!    

 

... POLGÁRMESTERI FOGADÓÓRA   
Ezúton is tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy NOVEMBER hónapban nem lesznek külterületi fogadóórák. A minden hétfő délelőtti, hivatali irodámban tartandó fogadórákon is megtalálható vagyok, ahogy minden elérhetőségem is él!