2018. július 30.    
HA RENDEZVÉNY, AKKOR ESIK?       

Szegény Csemői Nyári Esték… Megint esett az eső.
Nagy köszönettel tartozok azoknak a vendégeknek, akik esőben is kitartottak a Tájház udvarán.
Próbáltuk már a nyári hónapok elején, közepén és végén is tartani a zenés estéket, de lassan bele kell nyugodnom, hogy teljesen mindegy mikor rendezzük – az eső esni fog. Szerencsére akik eljöttek, jól érezték magukat, a bátrabbak esernyővel a szabad ég alatt, a kevésbé merészek a tornác alatt táncoltak.  
Természetesen nem adjuk fel! Augusztusban folytatódik a programsorozat és egyben zárulnak is az idei évi nyári esték. Igazi kuriózummal készülünk, hiszen élő kívánságműsor várja a közönséget, magyar nóta, örökzöld és szanzon szerepel majd a listán, és a kedves vendégek választhatják ki, mit játszanak a művészek.
Csak az égiek is kegyesen legyenek…     

 

2018. július 27.    
EL SEM HISZEM!       

Ha nem írásban jön, akkor azt hinném, hogy július végi tréfa. 16 hónapos kemény küzdelem után írásban, ismétlem ÍRÁSBAN kaptam értesítést arról, hogy jönnek az áramszolgáltató szakemberei bekötni a 3 fázist a régi vadászház épületéhez.   
Rövid előzmény: tavaly év elején megrendeltük, februárban szerződtünk, márciusban (!!!) kifizettük a közműfejlesztési hozzájárulást. 2017. tavasza óta hívtam, írtam, kérdeztem – „természetesen” kétszer nem sikerült ugyanazzal az ügyintézővel, vezetővel beszélnem, sem hivatalos, sem nem hivatalos választ nem kaptam.
Ha tudnátok, hogy ezt hogyan sikerült elérni….Elmondom, jó?
Nem vagyok büszke a viselkedésemre, és most is felfoghatatlan számomra, hogy bunkó stílussal eredményt lehet elérni.
Az történt, hogy június elején kaptam egy telefonhívást az NKM Zrt önkormányzati ügyfélszolgálati managerétől, hogy nem küldtem vissza egy, a közvilágítás karbantartására vonatkozó szerződést, amelynek lejárt a határideje és ezzel kockáztatom azt, hogy kikapcsolják a településen szolgáltatást. No, emberünk rosszul indított! Minden, ami az elmúlt három évben „áramilag” a bögyömben volt – azt üvöltve rázúdítottam! Hónapok, évek telnek el egy-egy igénybejelentéssel óta, minden ügyben több alkalommal kell iratot csatolni; az én megkereséseimre válasz sincs; ügyintézők, telefonszámok, nincsenek .. .stb.
A pasi köpni-nyelni nem tudott, de sem időt, sem lehetőséget nem adtam arra, hogy megszakítson, azzal zártam, hogy addig, amíg a vadászház áramellátása nem lesz rendben semmilyen nyomorult  szerződést nem vagyok hajlandó aláírni, ha meg érvényes szerződés (a közvilágításra érvényes a szerződésünk az év végéig, csak a karbantartási átalány díjára járt le…) kapcsán ki meri kapcsoltatni a szolgáltatást, akkor traktorral széttúratom a pesti székházuk előtt az összes közvilágítási oszlopot! Ezzel talán el tudom érni azt a média nyilvánosságot, hogy valaki megkérdezze, miért csinálom! Nem az energiafelügyelethez fogok fordulni, hanem rombolni és pusztítani fogok! Nyomatékul vastag fekete filccel többször áthúztam a megkötött szerződést és úgy küldtem vissza.
A pasi elkezdett hívogatni, hogy mit csináljak, hová írjak, mit csatoljak. Mondtam neki, hogy ezt játszom évek óta, keressék meg a beadott papírjaimat és írásban válaszoljanak. Két hét óta nemhogy nem vettem fel szegény emberünk telefonját, hanem ki is nyomtam. Küldtem neki hétfőn, az 5. sikertelen telefonhívása után, hogy ne hívjon, írjon!
A mai posta hozta a kivitelezéssel megbízott Kft levelét a munkakezdés bejelentéséről. Győzelem! Ha hiszitek, ha nem úgy ugráltam örömömben, mintha valamilyen pályázatot nyertünk volna.
Ilyen egyszerű ez...   

 

2018. július 25.    
ÚJ PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK      

Két pályázat kiírás jelent meg a napokban. Mindkettőt vártuk, igaz nem most és nem így.
Megjelent a hír, hogy 4,5 milliárd forintra pályázhatnak a Pest megyei települési önkormányzatok bölcsődék fejlesztésére 2018. szeptember 10-től. Szuper!
A bölcsődei ellátását 2018. december 31-től kötelezően kell megszerveznie az önkormányzatoknak. Ez azt jelenti, hogy az óvoda épületében, az egyik csoportszobát bölcsődei bútorokkal, játékokkal, kiegészítőkkel (pelenkázó, kiságy…) együtt az év végéig fel kell szerelni, amely időpontig két fő kisgyermeknevelőt és egy fő bölcsődei dajkát is fel kell venni, az udvaron elkülönített udvarrészt kell a bölcsiseknek lekeríteni, speciális játékokkal.      
Lemodellezem: A feltételek kialakítására rá fogunk költeni kb. nagyságrendi 2.000.000 millió forintot úgy, hogy szeptember 10. napjáig elkészítjük a pályázatot, ahol 16 millió forintból a régi vasútállomás épületének (Piac utca) felújítását és átalakítást és 4 millió forintból a berendezését fogjuk megpályázni.
Nem tudjuk mikor lesz pályázati döntés, természetes kérdés, hogy tudunk-e nyerni és mekkora támogatási intenzitással (ez az adóerőképességünk besorolásától függ).
Érthetetlen számomra, hogy miért nem lehetett korábban kiírni a pályázatot, hogy abból adott esetben finanszírozni lehessen a bölcsi kialakítását.       
Másik hír: Pest megye célzott pénzügyi támogatásából 2018. szeptember 24-től lehet pályázni kerékpárutak létesítésére és korszerűsítésére. A pályázat keretében minimum 20 és maximum 200 millió forint értékben van lehetőség a Pest megyei települési önkormányzatok területén levő újonnan kijelölt kerékpárutak kiépítésére, vagy már meglévő kerékpárutak korszerűsítésére, felújítására a főutak átkelési (belterületi) szakaszai mentén.
Két éve vártunk pályázati lehetőségre, hiszen a terveink készen vannak. A legfőbb bajom, hogy a maximálisan pályázható összeg a több évvel ezelőtti költségvetési tervezet (amely a Cegléd és Csemő tábla között 480 millió forint+ÁFA összeggel számolt) felét sem éri el. Hová, miként tervezzünk, pályázzunk? Hogyan szakaszoljunk? Mi a garancia, hogy nem járunk úgy, mint a külterületi dűlőút útalapjával, hogy egy év alatt több, mint 30%-kjal drágult az alapanyag?
Tudom, hülye vagyok! Ahelyett, hogy verném magam örömömben, hogy itt vannak a lehetőségek, csak kérdéseim vannak, hogy van-e értelme a több hetes előkészítő munkának és mennyiért? Szeretnék megnyugtatni mindenkit, hogy ez csak a mai napi hangulatom és holnaptól már gőzerővel elkezdünk dolgozni azon, hogy a beadási határidőkre készen legyünk a projektekkel.         

 

2018. július 23.    
VISSZA A SŰRŰJÉBE     

Sikerült a szabadság idejére jó időt kifognunk, szerdától már a telefonok is ritkultak, így a hét végére még pihenni is tudtam. Már az M7-es a hazaút visszazökkentett a valóságba, de bevallom, hogy hétfő reggel kellett néhány óra, mire le tudtam tenni az ülepemet a székemre.  
Amit nem tudtam: összesen 1237 nem olvasott e-mail, 11 üzenet és 14 postai küldemény „várt” az asztalomon. Amit tudtam, hogy össze kell pakolni egy pályázati előlegigénylés hiánypótlását, az iskola felújítás másnapi kooperációjáét elő kell készíteni, be kell fejezni a harmadnap esedékes külterületi dűlőútpályázat kivitelezési szerződését, úgy, hogy szerda délig össze kell állítanunk és kiküldenünk a jövő héten esedékes rendkívüli testületi ülés iratanyagát. 
Az egyetlen jó hír, hogy délben az ajánlattevőkkel bejártuk a fogorvosi rendelőt és már délután kiküldtem az ajálatkérő lapokat és az árazatlan költségvetési kiírát a rendelő és váró+szociális helyiségek felújítására. Az ajánlataikat a jelentkezőknek július 31-ig kell mdegküldeniük, majd a szerződéskötést követően, szeretném, ha szeptember 5-én megkezdődne és szpetmeber 20-án be is fejeződne a felújítás. Ehhez már csak egy jó ajánlat kell, mert a fejlesztés forrása az önkormányzat rendelkezésére áll. 
Jó újra itthon… :) 

 

Havi naplóbejegyzések

Aktuális...

 

... SZIA NOVEMBER      
Hááát, eljött csemői polgármesterként az utolsó hónapom...
Ez az én döntésem volt, hogy így legyen.  
Ha emlékeztek, 2014-ben is azt mondtam, hogy a hiteles működési idő maximum egy plusz egy ciklus. 10 év ebben a felgyorsult világban elégségesnek kell lennie arra, hogy alkothassunk, de arra is elég, hogy hitelességem megmaradjon. Én úgy érzem, hogy mindkét dolog teljesült.  

 

... HOGYAN ÁLLUNK, HOL IS TARTUNK    
A települési weboldalról letölthető a 2023. harmadik negyedévének önkormányzati feladatellátásáról készült beszámoló. Ugyabban a cikkben össezgyűjtötem a korábbi évek beszámolóit. Érdemes visszaolvasni. Olvasd, legyél tájékozott!    

 

... POLGÁRMESTERI FOGADÓÓRA   
Ezúton is tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy NOVEMBER hónapban nem lesznek külterületi fogadóórák. A minden hétfő délelőtti, hivatali irodámban tartandó fogadórákon is megtalálható vagyok, ahogy minden elérhetőségem is él!