
2018. szeptember 27.
SŰRŰ FOLYTATÁS A HÉT MÁSODIK FELÉBEN
Hétfőn kezdtük, ma végeztünk, befejeztük a kerékpárút pályázat feltöltését.
Tegnap délben megnyitottuk az iskolaudvar felújításának építési naplóját. A tervek szerint október 3-án megépül a pálya köré a kordon és megkezdődik a tényleges kivitelezés, ami kedvező időjárási viszonyok mellett kb. két hetet vesz majd igénybe. A kivitelezési szerződés szerint a fizikai megvalósítás határideje október 31. napja.
Ma reggel megkezdtük a bölcsőde pályázat rögzítését. Reggel 8 óra 5 perckor „engedett” be a rendszer, és addigra már 20 pályázat kapott előttünk sorszámot. A pályázattal feltöltésével párhuzamosan beadtuk a bölcsivel kiegészített és hétfőn a testületi ülésen elfogadott, módosított alapító okiratot a Magyar Államkincstárhoz. Szinte azonnal kaptunk hiánypótlást, hogy a fenntartó (jelen esetben az önkormányzat) intézményi átszervezést (csoport összevonást, új csoport kialakítását) csak a nyári hónapokban hajthat végre, így ha teljesítjük is a módosítás bejegyzésének feltételit, akkor is csak 2019. július 1. napjával kerülnek bejegyzésre az adatok a törzskönyvi nyilvántartásba úgy, hogy addig az időpontig semmilyen változás nem lesz bejegyezhető. Hát… Pont ezt nem akartuk!!!
Minden félredobtam, és azonnal ment egy kijavítási kérelem a kincstár felé, hogy indokolják már meg, hogy a bölcsőde bevezetése törvényi kötelezettségének végrehajtása mióta fenntartói döntés? ÉS a bölcsőde létesítésével milyen óvodai csoportmódosítást látnak az okiratokban, merthogy semmilyen nincs benne…
Közben, hogy jó napom legyen, ma hiánypótlást kapott VP pályázatunk. Bevallom őszintén el sem olvastam - még! Most az a legfontosabb, hogy lezárható legyen a bölcsőde pályázatunk, illetve az alapító okirat bejegyzése sínre kerüljön. Addig semmi mással nem foglalkozom.

2018. szeptember 25.
SŰRŰ PROGRAMOK A HÉT ELEJÉN
Fontos hét következik. Olyan, amely meghatározza a jövői évi működésünket, pontosabban fogalmazva a fejlesztéseinket. Két pályázat beadásában reménykedem, két másik pályázat pedig megvalósulhat.
Menjünk időrendi sorba: tegnap hajnalban átvettem a fogorvosi rendelő kulcsait. A szakiparosok befejezték a rendelő szociális blokkjának felújítását, illetve az épület teljes fűtési rendszerének a felújítását. Klímaberendezést kapott a rendelő és a kicseréltük a bejárati ajtót is. A rendelés tegnap megindulhatott, egyedül az új kazán beüzemelése várat még magára, mert az új turbó kéményt nyomáspróbát követően át kell vennie a hatóságnak. Ez a jövő héten lesz esedékes.
Hétfő délelőtt testületi ülést tartottunk. Az ülést megelőzően Petrik Tamásnak és Majnár Anitának köszöntük meg, hogy az idén is képviselték Csemőt a Nemzeti Vágtán.
A testületi ülést azért reggel kezdtük, mert már délelőtt megkezdtük az ülésen hozott határozattal a kerékpárút pályázat feltöltését. Ezt a lehetőséget a megyei önkormányzat hirdette meg, és külön bejegyzést fogok tenni a műszaki tartalmáról akkor, ha sikerült a feltöltés…
Ma délelőtt átadtuk a felújított iskolát, pontosabban projekt záró rendezvényt tartottunk. Az az álmunk, hogy az új nevelési év állványok és mesterek nélkül kezdődhetett – megvalósult. Sikerült az rendezvényre meghívni a megyei fejlesztési biztost, akivel módomban állt (a térségi országgyűlési képviselő segítségével) beszélnünk a jövőbeli fejlesztési elképzeléseinkről, konkrétan a kerékpárút és bölcsőde pályázatunkról.
Az ünnepség után rögtön nekifogtunk a pályázati elszámolás összekészítéséhez. Az iskola projekt több mérföldkőből állt, így már csak a végszámlákat és az átadás-átvételi dokumentumokat kell leadnunk a projekt pénzügyi lezárásához.

2018. szeptember 22.
KÁNYÁDI EMLÉKKONCERT
Egész héten gyönyörű idő volt, és azon imádkoztunk, hogy szombatra is maradjon a jó idő, hogy a szerző által megálmodott és közösen a héten berendezett helyszínen - Helytörténeti Gyűjtemény udvarán az előadást meg lehessen rendezni. Szombatra elromlott az idő, lehűlt a levegő, de a nagyobb baj, hogy erőteljesen fújt a szél. Ez kellemetlen a közönségnek is, továbbá hangosíthatatlanná teszi a produkciót, lévén a szél belefúj a mikrofonokba is…
Olgyay Gábor, az előadó délelőtt kiadta a parancsot, hogy a református templomban tartjuk meg az előadást. Kora délután mindent átpakoltunk a templomba, ahol „természetesen” a szabadtérre szánt hang és fénybeállításaink nem voltak jók. Új beállítások, majd egy teljes próba az új helyszínen és már csak fél óra volt az előadás kezdetétig.
Érkeztek a nézők, a templom szűknek bizonyult; olyannyira, hogy szereplőknek rögtönözniük is kellett, egyes mozdulatoknál és mozgássorozatoknál. Ez a verzió minden hangosító álma…
Nagyon örülök, hogy részese lehettem az előadásnak, a nézők hosszú tapssal jutalmazták a szereplőket.
A szerzőt kértem meg, hogy a saját szemüvegén keresztül írjon az előadásról, mely cikk az októberi Hírmondóban lesz olvasható.

2018. szeptember 20.
TESTÜLETI ÜLÉSRE KÉSZÜLÜNK
Rendkívüli testületi ülést hívtam össze még szeptember elejére - pályázatok beadásához.
Egész augusztusban dolgoztak a tervezők, költségbecslők, hogy meglegyen a kerékpárút és a bölcsőde pontos műszaki tartalma és árazott költségvetése. Aztán kiderült, hogy az előre jelzett határidőre a pályázati felületek nem nyílnak meg, így a rendkívüli ülés összehívása okafogyottá vált.
Közben a kollégáim elkészítették az önkormányzat féleéves gazdálkodásáról szóló tájékoztatót, így eljött az idő, hogy a tervezett napirendekkel együtt munkaterv szerinti rendes ülés anyagát készítsük elő. Lett is gyorsan-frissen 9 napirend, meg közel 150 oldal anyag…
A szokásoktól eltérően nem kedden, hanem már hétfő délelőtt megtartjuk az ülést, egyrészt mert nagyon sok feladatunk lesz a jövő héten, másrészt szeretnénk a kerékpárút pályázat feltöltését minél hamarabb megkezdeni.
Ahogy említettem, sűrű hét lesz a jövő hét Hétfőn délelőtt Petrik Tamás köszöntése, majd testületi ülés, aztán azonnal „ülünk „be” a gépbe és addig nem állunk fel, míg a kerékpárút pályázatunk hibaüzenet nélkül fel nem lesz töltve. Kedden délelőtt tartjuk majd az iskola projekt átadó ünnepségét, szerdán lesz az iskolaudvarban a pálya munkaterület átadása, délután fogadóórát tartok a külterületen. Csütörtöktől elvileg megnyílik az az elektronikus felület, ahová a bölcsőde pályázatot tudjuk feltölteni, délután „kikapcsolódásként” újra fogadóórám is lesz.