2019. november 28.            
"FELÉBREDT" AZ EMMI!                                     

Ez most egy példa is lesz arra, hogy mennyi mindent csinálunk értelmetlenül. Tavaly ugye sikerült KEHOP forrásnak (és önerőnek) köszönhetően energetikai felújítást kivitelezni a Ladányi suli épületein. A 2018-as év végén az elszámolást beadtuk. Idén júliusban a minisztérium szakemberei helyszíni ellenőrzést is tartottak, mert kíváncsiak voltak arra, hogy az iskola iskola-e, az ablakok a helyén vannak-e… 
Helyén voltak! Fényképeztek, ellenőrizték a teljes beküldött írásos dokumentációt a projekt előkészítésének ajánlatkérésétől a közbeszerzési eljáráson át a kifizetési kérelmek mellékletéig.
Majd hosszú csend.  
Az elmúlt napokban több, mail is jött, hogy mit pótoljunk! Például adjunk be egy, a pályázat benyújtásának  (2017!!!) évére vonatkozó önkormányzati likviditási tervet. Hogy mifaxt? 2019-ben? De nem vitatkozunk, megcsináltuk természetesen! Természetesen nem jól készítettük el, javítani kellett. Majd ma legújabb őrület. Fényképezzem le a napelemek invertereit. Lefényképezték ugyan a helyszíni ellenőrzés során, valamint a záró elszámolásban én is csatoltam fényképeket, de most lefényképeztük és újra benyújtottuk. Remélem ezt hibátlanul tudtam teljesíteni…

 

2019. november 26.            
CSAK ÍRTAM, ÍRTAM...                                   

Megállás nélkül kopog a klaviatúrám. Nem túlzok, de az elmúlt napokban szinte 20 órában gépeltem. Írtam dolgozatokat, előterjesztéseket, kérelmeket és nagyon-nagy sok levelet. 
Hogy volt-e értelme? Két hónap múlva megmondom! Azt megígérem, hogy azt is megírom, ha semmit nem értem vele - de most még bizakodom.
Most még bízom abban, hogy döntéshozó szinten a pozíciók mögött hús-vér emberek vannak, érzelemmel és értelemmel…

 

2019. november 22.            
KÖZSZEREPLŐ VAGYOK                                   

Lehet, hogy lassan uncsi leszek, de egyre nehezebb tolerálnom egyes kommentelők infantilizmusát.
Azt tudom, tudtam és elfogadtam a közszolgálati jogviszonyom kezdetétől, hogy megfelelni mindenkinek úgysem lehet. Azt is leírtam már többször is, hogy közszereplőként tisztában vagyok azzal, hogy a véleményekkel szembeni magasabb tűrési küszöbbel kell rendelkeznem. Tudom, hogy ezt az önkéntesség legitimálja, hiszen a saját  döntésem alapján váltam a közügyek másoknál aktívabb alakítójává.
DE!  
Hiszem azt, hogy velem együtt mások is azért vállaltak közszereplést, mert érezzük magukban az erőt, a tehetséget arra, hogy másokért, a közösségért dolgozzunk. Nem utolsósorban azért, mert erre a választópolgároktól felhatalmazást kaptunk.
Ha elhiszik az emberek, ha nem jól akarjuk „csinálni” a dolgunkat!  Ha hiszik, ha nem mi sem vagyunk mindenhatóak. Az a feladatunk, hogy a lehetőségeket észre vegyük és kihasználjuk.
Nem feltétlen arra van lehetőségünk, amire szükség lenne. Szerintem ez nem egy bonyolult mondat… Nem hiszem, hogy ma van Csemőben, Pest megyében, Magyarországon, aki ne szeretne többet keresni, vagy mondjuk kevesebbet fizetni a benzinkúton, a boltban. Érdekes, hogy azt elfogadják az emberek, hogy ha bemegyek a boltba, akkor azzal a tudattal teszek a kosaramba bármit is, hogy annak az árát ki kell fizetnem a pénztárnál…  Ha ezt felfogja a pógár, akkor az miért üti ki a biztosítékot,  ha egy önkormányzat nem tud pénzt szerezni mondjuk kerékpárútra? Ugyanez a helyzet!     
Ami még nagyon szúrja a szemem: az a bátorság, ahogy mindenféle tudás és információ nélkül írogatnak egyesek. Egyáltalán nem zavarja, hogy nincs információja, és ami rosszabb nincs is igénye a tájékozottságra. Keresem azt a motivációt, hogy az ilyen miért érez késztetetést az írásra?    
Ha megtaláltam, szólok…

 

2019. november 20.            
MERT ADNI IDÉN IS JÓ!                                   

Lehet, hogy túlságosan is patetikus vagyok, de a költségvetési koncepció mellett mindig ez az év másik fénypontja számomra. Az év elejének szépsége, hogy tervezhetünk, álmodhatunk, az év végén meg az éves működés eredményének függvényében adhatunk, ajándékozhatunk.
Már az előző ciklus kezdetétől követjük azt a gyakorlatot, hogy segélyosztás év közben nincs! Mindez nem azt jelenti, hogy bajban lévő embereken nem segítünk, de azon az alapon, hogy „elfogyott a pénzem” nem jár semmilyen önkormányzati támogatás - senkinek. A ciklus végére kibővítettük és átalakítottuk a szociális típusú ellátásokat – büszke vagyok arra, hogy a rendszer működik!
Az idei évben a korábbi évek gyakorlatához mérten jelentős változásokra nyílik lehetőségünk:
- az összes 18 év alatti csemői gyermek számára karácsonyra 8.000.- Ft összegű gyermekvédelmi támogatást fogunk kifizetni - 8.168.000 forint kifizetéssel tervezve (korábban 16 év alattiakkal és 5.000.-Ft-tal számoltunk),
- a 64 év feletti nyugdíjasok számára bővebb karácsonyi édességcsomagot készítünk és szállítunk házhoz - 3.612.119 forinttal tervezve (korábban a 65 év felettiekkel és kevesebb édességgel számoltunk),
- 300 család részére készítünk tartós élelmiszercsomagot - 1.994.898 forinttal tervezve (korábban 200 családdal és kevesebb élelmiszerrel számoltunk),
- az egészségkárosodottak támogatásában (EGYT) részesülők és a foglalkoztatást helyettesítő támogatásban (FHT) részesülők számára 15.000.-Ft pénzbeli támogatást visz házhoz a posta december közepén - 1.680.000 forint kifizetésével tervezve, (korábban ilyen támogatás nem volt.)
Szándékosan írtam ki a keretösszegeket!
Nem kell, hogy megköszönje senki, nem kell, hogy hálás legyen bárki – egyetlen egy kérésem van! Amikor leírja bárhová, bárki, hogy itt milyen rossz, hogy itt nem történik semmi, hogy aki másodrendű állampolgárnak érzi magát, továbbá aki szerint csak „hímel-hámol” a hivatal és minden csak pofára megy – nos, gondoljon vissza a fentebb írtakra!

 

Havi naplóbejegyzések

Aktuális...

 

... SZIA NOVEMBER      
Hááát, eljött csemői polgármesterként az utolsó hónapom...
Ez az én döntésem volt, hogy így legyen.  
Ha emlékeztek, 2014-ben is azt mondtam, hogy a hiteles működési idő maximum egy plusz egy ciklus. 10 év ebben a felgyorsult világban elégségesnek kell lennie arra, hogy alkothassunk, de arra is elég, hogy hitelességem megmaradjon. Én úgy érzem, hogy mindkét dolog teljesült.  

 

... HOGYAN ÁLLUNK, HOL IS TARTUNK    
A települési weboldalról letölthető a 2023. harmadik negyedévének önkormányzati feladatellátásáról készült beszámoló. Ugyabban a cikkben össezgyűjtötem a korábbi évek beszámolóit. Érdemes visszaolvasni. Olvasd, legyél tájékozott!    

 

... POLGÁRMESTERI FOGADÓÓRA   
Ezúton is tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy NOVEMBER hónapban nem lesznek külterületi fogadóórák. A minden hétfő délelőtti, hivatali irodámban tartandó fogadórákon is megtalálható vagyok, ahogy minden elérhetőségem is él!