
2019. december 29.
HANGSZÓRÓ-HELYZET 2019.
Az idei volt az első év 2015 óta, hogy nem tűnt el a betlehemből a hangszóró….
A történeti igazság kedvéért minden évben meg is került. Hol a hivatal lépcsőjére tették vissza, hol a Mészáros utca egyik telkére tették le, hol a Dózsa téren találtuk meg.
Fejlődünk… Az idei teljes díszkivilágítást „megúsztuk” annyi kárral, hogy a zöldhalmi, a Tájháznál lévő nagy buszmegállóból tűnt csak el két színes LED reflektor. Konkrétan ellopták. És az a furcsa, hogy azt vitték el, amihez létra kellett és szerszám. A buszvárótól néhány méterre elérhető magasságban volt fényfüzér színes (karácsonyfán) és egyszínű (kerékpártárolón) is – ezek épségben maradtak.
Azért várom azt az évet, amikor hiba nélküliek leszünk!

2019. december 28.
LEHOZOTT...
A karácsonyi ünnepek alatt végignéztem (igaz, több részletben) a ceglédi képviselő-testület decemberi ülésének felvételét.
Az ülés végén a kérdések között az újvárosi településrész képviselője kérdezte a polgármestert, hogy mi a helyzet a Csemő-Cegléd közötti kerékpárúttal, illetve azzal a címzett 100 millió forinttal, ami nevesítve van a jövő évi állami költségvetésben az első ütem megvalósítására. Polgármester Úr válaszában elmondta, hogy Csemő a gesztor és tudomása szerint Csemő felől kezdődik az építés – teljesen korrekt!
Aljegyző úr (aki néhány nap múlva Nagykőrös jegyzője lesz) kiegészítette a polgármesteri választ azzal, hogy Csemő nem tájékoztatta Ceglédet erről pályázati győzelemről, nem küldött a támogatási okiratból sem.
Kedves Lajos! Te, aki 12 éve szolgálsz Cegléden pontosan kell, hogy tudd, illetve kellene, hogy tudjad, hogy ez a 100 milliós forrás nem pályázat eredménye. Azt is pontosan kell, illetve kellene tudnod, hogy az első ütem a zöldhalmi sűrűn lakott településrész közúti része, hiszen erre szól az az építési engedély, melynek egy komplett engedélyezési példánya Cegléden van. Az ilyen helyzetekre mondják a környezetemben lévő fiatalok, hogy „ez lehozott”.
Hogy várom én el, hogy helyben értsék az emberek, hogy hol tartunk és merre megyünk a kerékpárút ügyében, ha egy szakember, akinek ez a dolga – nyilvános ülésen fogalmatlanul tájékoztat…

2019. december 24.
BOLDOG KARÁCSONYT!
A Csemői Polgármesteri Hivatal minden munkatársa nevében köszönjük az ügyfelek bizalmát, együttműködését. BÉKÉS, BOLDOG KARÁCSONYI ÜNNEPEKET KÍVÁNUNK - MINDENKINEK!

2019. december 20.
KEDVES CSEMŐIEK!
A mai nappal lezártuk a 2019-es esztendő önkormányzati- és hivatali feladatellátását. Azon dolgoztunk az idei esztendőben is, hogy Csemőt fejlődési pályán tartsuk.
Szép évet végére értünk - sok ember összehangolt munkájára volt szükség az eredményességhez. Szeretném megköszönni az önkormányzatot közvetlenül segítő Polgármesteri Hivatal minden dolgozójának a szakmai tevékenységét! Köszönettel tartozom a fizikai és közfoglalkoztatotti állomány tagjainak, vezetőinek, hogy a döntéseket magas színvonalon végrehajtották!
Tartalmas és eredményes évet zártunk, melyhez szükség volt a lakosság partnerségére! Köszönjük Mindenkinek, aki bármilyen formában támogatta a törekvéseinket!
Kívánom mindenkinek, hogy a karácsony előtti készülődésben a várakozás csodájával teljenek a napjaik!