2021. november 30.                     
HALLELUJA!                          

Öt hónap után végre megérkezett a hivatalos irat arról, hogy elfogadták a pénzügyi elszámolását az ökocentrum tanösvényének táblái kapcsán.
Messze a legegyszerűbb idei projektünkről van szó, messze a legidegesítőbb elszámolási rendszerben. Egy feladat (információs táblák 9+4 eszköz összesen) egy vállalkozó és egy számla alapján mégis „sikerült” három kört futni ahhoz, hogy elfogadják az elszámolást. Nem az volt a kérdés, hogy van e fácán sziluett, hanem hogy van-e gyártási száma… Hát nincs. Lett helyette leltárszáma, amit előbb fel kellett tüntetni az eszközön, amit aztán közelről és távolabbról is fotózni kellett. Aki nem tudná, a fácán sziluett a góré épületében van kb. 2,5 méterre a fejünk felett egy csavarral felfogatva. Nem gondoltam arra, hogy a látható felületet látható számmal csúnyítsuk el, ezért a nem látszó hátoldalra írtuk fel, amit fotózni, állványrendszert kellett építeni. Azt hittem nem lesz vége az idén, már csak azért sem, mert ez egy részben utófinanszírozott pályázat, tehát az elszámolás elfogadását utalás is követi.
Mani, mani mani!!! (2,3 millió forintról van szó, amit meghiteleztünk, hiszen az elszámoláshoz ki kellett fizetnünk a vállalkozót, tehát csak a pénzünknél leszünk….)   

 

2021. november 26.                     
ELDŐL A SORSUNK!                         

Még mindig és sokadszorra is a kerékpárút kérdése. Igen és sajnos, de még mindig bizonytalan a kerékpárút megvalósíthatósága. November 9-én fakadtam ki utoljára itt a naplóban ebben az ügyben és a helyzet azóta sem javult, sőt!
Veszélyben van a korábban már kétszer engedélyezett nyomvonal! A szabvány alóli felmentést megkértük és első körben, igaz nem hivatalosan nem kaptuk meg! Hivatalos értesítés nincs, így nem tudjuk megjósolni ennek a nem hivatalos döntésnek a kimenetelét és az anyagi következményeit. Nem látjuk, mikorra készülhetnek el a kiviteli szintű tervek, továbbá a többlet szakági tervek és azt miből fogjuk finanszírozni, természetesen csak azt követően, hogy a Magyar Közút elé kell az új rajzokat véleményezésre küldeni, továbbá az engedélyes tervekbe a kormányhivatalt is be kell vonni. Az szinte biztos, hogy az előírásoknak való megfelelés után újra kell becsültetni mindhárom szakasz költségvetését! 
Úgy érzem, hogy az önkormányzatunk 2016. óta mindent megtett annak érdekében, hogy ez a fejlesztés megvalósuljon, minden hatóság és minden érintett felé napokon belül minden adatot csatoltunk, előre terveztettünk, engedélyeztettünk - és mégis egyre távolabbinak érzem a megvalósíthatóságot. 
Utolsó reménysugárnak az látszik, hogy hogy legalább a legfontosabb szakaszon (a zöldhalmi településrészen) megvalósulhasson mégis a kétoldali kerékpársáv - az ITM ugyanis látva a fejleményeket most már hozzájárulna ahhoz, hogy a VEKOP pályázatban nyert forrás felhasználása külön megtörténhessen. 
Ahhoz azonban, hogy erre a szakaszra a korábbi engedély alapján a közbeszerzést ki lehessen írni az szükséges, hogy Csemő-Zöldhalomban a lakott külterületet jelző tábla 184 méterrel kerüljön közelebb Cegléd felé a jelenlegi helyéről. Az erre vonatkozó kérelmet benyújtottam a Magyar Közút felé.

 

2021. november 24.                     
ADOTT A FELADAT!                         

Elkészült a sportcentrumban a műfüves pálya elhasználódott részének cseréje 9 méter hosszúságban és 20 méter mélységben. A pálya mérete 20x40 méter plusz a „kifutók” – így könnyen kiszámolható, hogy nettó 3,2 millió forint az egynegyed részre sem volt elég… 
Nyilván az új műfüvön nincs a kilenc év használatának nyoma, ezért nemcsak színében, de állagában is elüt, így adott a feladat: jó lenne a maradék részt is egy éven belül kicserélni, egységesítve ezzel a burkolatot.  Nyilván ez főleg nem szándék kérdése… 
Gyors fejszámolás után is nettóban minimum 12 millió forint kellene (idei árakon számolva) ahhoz, hogy friss és ropogós legyen a teljes pályaterületen a műfű. Ellenkező esetben ez is el kezd majd kopni és sor a végtelenségig folytatható.
Nyilván tudjátok, hogy erre elvi esélyünk is csak és akkor lesz, ha lesz sportfejlesztésre pályázati kiírás…

 

2021. november 22.                     
KARÁCSONYI ANGYALOK                         

Azért ez nem semmi logisztika volt!
Több fordulóban, külön az élelmiszer csomagok alapanyagai, külön az édességcsomag elemei leszállításra kerültek még november elején. 
Igen, minden nehézségünk mellett folytatjuk a karácsonyi csomag ajándékozási programunkat! 
Óriási köszönet Nagy Erikának – a kitartó előkészítő és szervező munkájáért. Segítségével az idei csomagokat a megszokott minőséget megtartva a tavalyi ár körül sikerült beszerezni.
Számolnunk kellett azzal is, hogy egy nem várt betegség, esetleges pozitív teszteredmény 10 napra az egész hivatalt karanténba teheti – így a hivatali lányok megkezdték és mára be is fejezték az összes (300 élelmiszercsomag, 800 édességcsomag) összeállítását. A tartós élelmiszereket az idei évben dobozoltuk, az édességek a „megszokott” celofán csomagolásban szállítjuk majd ki december 6-a után.
Köszönöm a kollégáim munkáját!  

 

Havi naplóbejegyzések

Aktuális...

 

... AKTÍV SZEPTEMBER      
Minden hétvégére jut program az év kilencedik hónapjában. Az első szombaton a 20. Jawa fesztivál csemői megállójával indul a hónap, a második szombat a hagyomány szüreti fesztiválé. Szeptember 15-én Ladányi emléknap a költő házánál, 23-án, szombaton családi sport- és kerékpáros nap a Sportcentrumban. Az utolsó hétvégén a lovasainkért izgulhatunk, hiszen 30-án és elsején rendezik a Nemzeti Vágta országos döntőjét. A részletes programok a települési weboldalon elérhetőek.  

 

... HOGYAN ÁLLUNK, HOL IS TARTUNK    
A települési weboldalról letölthető a 2023. második negyedévének önkormányzati feladatellátásáról készült beszámoló. Olvasd, legyél tájékozott!   

 

... POLGÁRMESTERI FOGADÓÓRA   
Ezúton is tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy SZEPTEMBER hónapban is lesznek külterületi fogadóórák. A hónap utolsó hetében a korábbi menetrend szerint hétfőn a zöldhalmi közösségi háznál, szerdán a 12. sz. boltnál, csütörtökön a hantházi boltnál várom az érdeklődőket. A minden hétfő délelőtti, hivatali irodámban tartandó fogadórákon is megtalálható vagyok, ahogy minden elérhetőségem is él!