2023. augusztus 25.                         
ÁRNYÉKOLÓ FEDÉS A BÖLCSIBEN                                  

Nem is tudom, hogy hol tartanánk, ha nem lenne ütőképes és szakértelemmel is bíró fizikai állománya az önkormányzatnak.
Nem vagyunk sokan, nem tudunk gyorsak sem lenni, mert a karbantartási feladatok szinte minden nap átírják a terveinket. Minden évszaknak megvannak a standard programjai: nyári időszakban hétfőn és péntekente járjuk körül a buszmegállókat a teljes közigazgatási területen és gyűjtjük be a kukákból és nagyon sokszor mellé lerakott szemetet, a csütörtöki nap a főnyírásé a közterületen. Már persze, ha minden gépünk jó, mert az összesen öt fűnyíró eszköz esetében rendszerint szakad el az ékszíj, romlik le az önindító, feszül meg egy tengely… Aztán jön egy telefon, hogy a temetőben letört egy csap, majd egy messenger üzenet, hogy a posta előtt „eltűnt” a kukatető és jön az újratervezés. Menjetek ki, nézzétek meg, rendeljetek hozzá anyagot, csináljátok meg.  Ez idő és pénz, a mindannyiunk közös pénze.
De, hogy szóljak végre e poszt tárgyáról is – „bódogság” van, mert sikerült - a fiúk szakértelmének köszönhetően – a bölcsis gumiburkolat fölé egy olyan árnyékolót összerakniuk, amivel védhető a gyermekek és a játékok is a fenyő gyantájától.  
Bele sem merek gondolni, hogyha mindenhez szakembert kellene fogadni, akkor azt miből oldanánk meg és hogyan tudnánk haladni. Szerencsére vannak segítők – ezúton is hálás vagyok a munkájukért!     

 

2023. augusztus 23.                         
AZ ELSŐ FÓRUM                                  

A Közép-Kelet-Magyarországi ivóvízminőség-javító program keretében Csemő, Zöldhalom településrészt ellátó ivóvízhálózat ügye 12 éve húzódik, pontosabban húzódott, hiszen a fejlesztés kivitelezése idén nyáron elkezdődött.
301 „szerencsés” ingatlan kap a pályázat keretében vízórát – és ingyenesen. Ahol és amikor csak lehetett elmondtuk, hogy 2010-ben volt egy felmérés, és az akkori nyilatkozatok alapján ÉS A PÁLYÁZHATÓ PÉNZÜGYI KERETEKET is figyelembe véve pályáztunk.   
Akkor is tudtuk, most is tudjuk, hogy ennél sokkal több ingatlan van a zöldhalmi településrészen, különösen az elmúlt néhány évben – a falusi csok-nak köszönhetően – nőtt a lakosságszám.
Ahogy közzétettem a tervezőktől kapott helyrajzi számokat, folyamatos érdeklődést tapasztaltunk itt a hivatalban. Számítottam erre! A beruházó az állam, a szolgáltató a Bácsvíz lesz, miközben itt csörögnek és pittyennek a telefonok, érkeznek az ügyfelek... Úgy gondoltuk, hogy szervezünk olyan lakossági fórumot, ahol a szerencsés és a kevésbé szerencsés ügyfelek is tudnak informálódni a lehetőségről. A szolgáltató szerencsére partner volt abban, hogy legyen lakossági tájékoztató és igényfelmérés – ma volt az első alkalom.
Nagyon sokan jöttek el és nagyon jól esett, hogy fegyelmezetten és érdeklődéssel hallgatták végig a tájékoztatót, vették tudomásul a tényeket. Többen jeleztek igényt, olyanok, ahol megy majd vezeték és nincsenek a szerencsések között, és olyanok is, ahol ebből a pályázatból nem tud vezetéképítés megvalósulni. Úgy tűnt, hogy sikerült elmagyaráznunk, hogy a projekt résztvevőinek ingyenes a vízóra akna kiépítése és ezen jogosultaknak a tervezés/engedélyezés is a pályázat részeként valósul meg. Aki szeretne szolgáltatást és nem volt a kedvezményezettek között, azoknak terveztetni, engedélyeztetni kell. Látni szerettük volna, hogy honnan és mekkora igény van az ivóvízhálózatra. Lesz még két lakossági fórum, amelyeket követően lehet konkrét tájékoztatást adni ingatlanonként a lehetőségekről és díjakról.   
Örülök, hogy kitaláltuk, megszerveztük.

 

2023. augusztus 20.                         
KETTŐBŐL KETTŐ                                 

Miközben a rekkenő hőségben az államalapítás ünnepének csemői programja zajlott, tőlünk 269 kilométerre Petrik Tamás instrukciói alapján egy 16 éves kislány, ugyanekkor és ugyanebben a hőségben azért vágtázott, hogy Csemőnek legyen képviselője a Nemzeti Vágta országos döntőjének kishuszár vágtájában.
Talán emlékeztek rá, hogy egy hónappal ezelőtt Domján Korina a Csemőt képviselő kishuszár nem tudott elindulni Milky Way nevű pónijával a hortobágyi elővágtán a lova sérülése miatt – nos, a póni felépült és a gyenesdiási (Festetics) vágtán nemcsak elindultak, hanem az előfutamuk megnyerése után a döntőben második helyen végzetek. Tamásnak még Hortobágyon sikerült a kvalifikáció, kishuszárunk ezzel a szép eredménnyel szintén  bejutott az országos döntőbe, amit szeptember végén Szilvásváradon rendeznek.
Csak megjegyzem, hogy amikor Tamás, Vicces nevű lovával 2017-ben Gyenesdiáson elővágtázott; nos, akkor meg is nyerték az országos döntőt….
Gratulálunk Kori! Köszönjük Milky Way!
HAJRÁ CSEMŐ!

 

2023. augusztus 17.                         
MŰFŰ 2.0                                

Azt gondoltam, hogy teljes tisztán látásotok megér még egy bejegyzést.
Szóval a műfű csere nagyságrendi összege nettó 5,5 millió forint lesz! És ezt tudnia kell annak is, aki használja, és annak is, aki nem. Annak meg főleg szeretném, ha eljutna a tudatáig, aki szotyizik rajta, chipset zabál. Nem őket néztük, amikor döntöttünk, tudjuk, csak fel nem foghatjuk, hogy egyesek képtelenek megbecsülni azt, ami van.  
Igen, tudjuk, hogy nem ez a legfontosabb, de azt mérlegeltük, hogy mennyi pénzből mekkora értéket tudunk finanszírozni.
A vállalkozó nyilatkozata szerint bő egy hét alatt elvégezhető a fűcsere. Amit még tudni kell, hogy a két éve kicserélt pályarész kapcsán fenntartási kötelezettségünk van, tehát azokat a részeket – a pályaterület kifutóira – szétosztva meg kell és meg is fogjuk hagyni.
A szeptemberi centrum névadóra már egy újra vonalazott és minőségi pályánk lesz, reményeim szerint a felújított kispadokkal együtt…     

 

Havi naplóbejegyzések

Aktuális...

 

... AKTÍV SZEPTEMBER      
Minden hétvégére jut program az év kilencedik hónapjában. Az első szombaton a 20. Jawa fesztivál csemői megállójával indul a hónap, a második szombat a hagyomány szüreti fesztiválé. Szeptember 15-én Ladányi emléknap a költő házánál, 23-án, szombaton családi sport- és kerékpáros nap a Sportcentrumban. Az utolsó hétvégén a lovasainkért izgulhatunk, hiszen 30-án és elsején rendezik a Nemzeti Vágta országos döntőjét. A részletes programok a települési weboldalon elérhetőek.  

 

... HOGYAN ÁLLUNK, HOL IS TARTUNK    
A települési weboldalról letölthető a 2023. második negyedévének önkormányzati feladatellátásáról készült beszámoló. Olvasd, legyél tájékozott!   

 

... POLGÁRMESTERI FOGADÓÓRA   
Ezúton is tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy SZEPTEMBER hónapban is lesznek külterületi fogadóórák. A hónap utolsó hetében a korábbi menetrend szerint hétfőn a zöldhalmi közösségi háznál, szerdán a 12. sz. boltnál, csütörtökön a hantházi boltnál várom az érdeklődőket. A minden hétfő délelőtti, hivatali irodámban tartandó fogadórákon is megtalálható vagyok, ahogy minden elérhetőségem is él!