SŰRŰ HÉT VOLT... 

Gőzerővel készül az idei évi utolsó testületi ülés anyaga, benne kiemelten a pénzügyi tárgyú előterjesztések, mert azt még a héten ki kell küldenem tárgyalásra.

Tárgyaltam a Magyar Közút Ceglédi Üzemmérnökségének vezetőjével a veszélyes csemői közúti szakaszokról. A jövő héten egy helyszíni bejárással és forgalomtechnikai szakember bevonásával folytatjuk a megoldáskeresést. Az eredményről beszámolok majd…

Megérkeztek a 65 év feletti nyugdíjasaink karácsonyi csomagjának alapanyagai. A hivatal dolgozói a korábbi évekhez hasonlóan vállalták a csomagok összeállítását.

Csütörtökön vendégem volt a rendőrkapitányság vezetője és a közrendvédelmi osztály vezetője.

Közös célként határoztuk meg, hogy minden nap legyen a rendőr a településen. Szó esett arról is, hogy a zöldhalmi orvosi rendelő szolgálati lakását rendbe téve kialakítható ott is egy körzeti megbízott iroda, ahol a külterületi lakosok intézhetnék a rendőrségi ügyeiket. A belterületen élők számára fennmarad a hivatal emeletén lévő KMB iroda. Kértem és ígéretet kaptam arra is, hogy a jövőben újra jelennek meg rendőrségi hírek a Csemői Hírmondóban. A cél egyrészről a lakosság tájékoztatása, másrészről a megelőzés.

Szombaton a Faluvédő- és Szépítő Egyesület tartotta hagyományos hurkatöltő versenyét. A jó hangulatú délelőttön 6 csapat indult a megmérettetésen, este pedig vacsora zárta a faluvédők idei évét.

Vasárnap a Gyermekünkért Alapítvány X. alkalommal tartotta meg a Sütivásárt a Nefelejcs Óvodában.

Közel 80 süti felajánlás érkezett a délelőtt folyamán, délután pedig a sütemények mellett a karácsonyi díszek és kiegészítők is kelendőek voltak a vendégek körében.

FOGADÓÓRÁN VOLTAM

A mostoha időjárás ellenére mind a Vett úton, mind Hantházán sokan tiszteltek meg a fogadóórámon a jelenlétükkel és a véleményükkel. Természetesen téma volt a téli hó eltakarítása, az utak karbantartása, a közvilágítás fejlesztése. Az is rendben van, hogy mindenkinek a saját dűlője a legfontosabb, a leginkább rendezésre szoruló… Azt azonban mindenkinek meg kell értenie, hogy az anyagi lehetőségek korlátozottak, és a súlyozásnál annak a feladatnak a megoldása élvez előnyt, ami több embert érint!

Köszönöm Bicskei Kálmánnak és a Drabant házaspárnak, hogy helyet biztosítottak, és a jövőben is biztosítanak a találkozásokhoz.

Advent első vasárnapjára kigyulladt a központban a karácsonyi díszvilágítás jó része! Köszönöm a Radics Team munkáját!

FEKETE NAP

Még el sem indult igazán a reggel és jött a telefon, vele a lesújtó hír: Perneczkyné Editke meghalt.

Az egész napra rányomta a bélyegét a tragédia.

Tavasszal, szegény Doktor Úr hagyatéki tárgyalását tartottam, amikor egy kicsit beszélgethettünk. Nemcsak a szeme, de a szíve is szomorú volt. Még az ősszel találkoztunk, és megbeszéltünk, hogy a választások után keressük egymást. Ő már nem teheti…, én meg nem így akartam.

R.I.P.

FOGADÓÓRA UTÁN...

… boldogan mentem haza, mert sokan jöttek el pénteken a zöldhalmi közösségi házba, és igazi párbeszéd alakult ki. Beszámoltam a testületi ülésen történtekről, majd beszélgettünk a kerékpárútról, a közvilágítás fejlesztéséről és az ivóvízpályázatról is.

Köszönöm, hogy eljöttetek. Bízom benne, hogy Nektek is hasznos volt a találkozó, én jól érzetem magam. Az sem tűnt fel akkor, hogy az eredetileg tervezett másfél óra helyett két és fél óráig beszélgettünk…Folytatás november 28-án, pénteken, délután: újra két helyszínen lesz fogadóóra.

Más.

A mai napon Aranypáva díjat nyert a Gyöngyvirág Népdalkör! Gratulálok Csipkó Magdolna vezetőnek és az énekkar valamennyi tagjának.

Havi naplóbejegyzések

Aktuális...

  

... NEMZETI VÁGTA     
A Csemői Tornádó kocsitoló csapatunk 3. helyezést ért el, Petrik Tamás, Vicces nyergében a középdöntőben fejezték be az idei évi szereplésüket. Gratulálunk és köszönjük Csemő képviseletét. A döntő eseményeiről a települési weboldal kezdőlapjáról részletes beszámoló olvasható.  

        

... KONTÉNERES SZEMÉTSZÁLLÍTÁS 
2021-ben is folytatjuk a konténeres hulladékgyűjtést a külterületi településrészeken. DECEMBERBEN is 4 héten és 4 helyszínen lesz lehetőség kommunális hulladék leadására - kizárólag csemői lakcímkártyával rendelkezők számára. Az időpontok és a helyszínek a teleplülési weboldalon olvashatóak.  
 

... POLGÁRMESTERI FOGADÓÓRA   
Ezúton is tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy újra indultak a külterületi fogadóórák. Október utolsó hetében, hétfőn, szerdán és csütörtökön vagyok elérhető 15 órától (sorrendben) a zöldhalmi közösségi háznál, a 12. sz. boltnál és hantházi boltnál. A polgármesteri hivatalban minden hétfőn 9.00 és 11.00 óra között a  fogadóórák megmaradnak.